A Budapesti Vonósoké az első "minifesztivál"

Zene

Most is - ahogy már évek óta - a bécsi klasszika első mestere, Joseph Haydn áll a nyári Fertőd-eszterházai kastélykoncert-sorozat középpontjában, amit 2008-ban először szervez közösen a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, illetve a Hungarofest Kht. frissen alakult KLASSZ Zenei Irodája - együttműködésben a Magyar Haydn Társasággal.

A Budapesti Vonósok Kamarazenekar

Immár harmadik éve hagyomány a nyári Kastélykoncertek Eszterháza programsorozata. Az idei 37 hangversenyen szeptember 14-ig Haydn és kortársai állnak a középpontban. Magyarország egyik legszebb műemlékében a vonósnégyes feltalálójaként is emlegetett Haydn rengeteg műve felhangzik, elsősorban azok, amelyeket itt, Magyarországon komponált.

Július első hétvégéjén két koncert idézte meg a mestert, először a korhű hangszereken játszó szlovák Solamente Naturali koncertezett Kiss Noémi szopránénekesnővel, s Maxine Eilander hárfaművésszel. Ezt követően a legújabb zeneakadémista generációból verbuválódott kvartett, az Accord Vonósnégyes muzsikált. Hétéves együtt zenélésük alatt már bejárták a fél világot, most épp az egykori Eszterházán koncerteztek Ludmány Dénes brácsaművésszel. Hatalmas sikert arattak, így még idén vissza is térnek a magyar Versailles-ba.

Érdekesség, hogy az egész nyáron át tartó Kastélykoncertek Eszterháza 2008 programsorozat több részből áll. Így például megrendezik a Budapesti Vonósok 14. Haydn Fesztiválját, befejező részéhez érkezik a Joseph Haydn összes Eszterházán írott szimfóniája sorozat, külön széria, a Párizs Eszterházán keretében hallható a hat párizsi Haydn-Szimfónia, valamint megrendezik a Magyar Haydn Társaság 11. Fesztiválját, illetve III. Haydn Vonósnégyes Fesztivált. Mindegyik eseményen világhírű magyar előadók és külföldi sztárvendégek muzsikálnak ezen a zenetörténeti jelentőségű helyszínen, hazánk egyik legszebb műemlékében.

A fertődi Esterházy kastély

A kastély a XVIII. században a kor zenei életének egyik legfontosabb központja volt, hiszen Miklós herceg szolgálatában itt élt és alkotott Joseph Haydn. A Budapesti Vonósok Kamarazenekar a kastély egykori zeneigazgatójára emlékezve rendezi meg 1995 óta minden évben Haydn Fesztiváljukat. Ez a Kastélykoncertek Eszterháza 2008 első ,,minifesztiválja" - július 11. és 20. között hét koncerten zenél az 1977-ben a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős hallgatóiból alakult együttes. 1982-ben a zenekar elnyerte a belgrádi nemzetközi kamarazenekari verseny díját, 2001-ben pedig megkapta Magyarország legrangosabb szakmai elismerését, a Bartók-Pásztori Díjat. A 17 fős kamarazenekar ma már a világ élvonalbeli együttesei közé tartozik, és a nemzetközi zenei élet kiemelkedő szólistáival koncertezik világszerte.

Az együttes az Esterházy kastélyban ismert sztárokkal ad koncerteket. A július 11-én kezdődő tíznapos hangversenysorozat vendégei lesznek: Fodor Beatrix, Jandó Jenő, Drahos Béla, Szabadi Vilmos, Fenyő László és Stefan Vladar. A fesztiválon Haydn darabjai mellett többek között Bach, Mozart, Mendelssohn, Beethoven és Csajkovszkij művei is műsoron szerepelnek.