"Nincs olyan csend, amely ne lenne tele hanggal" - vallotta az 1912. szeptember 5-én, Los Angeles-ben született zeneszerző, akinek művei, írásai és személyiségének postavantgard stílusa erős befolyást gyakorolt kortársaira. Pályája festőművészként indult. Zeneszerzést csak 1931-ben kezdett tanulni Buhlingnál, Weissnél, Cowellnél és Schönbergnél Los Angelesben, illetve New Yorkban. 20 éves korától komponált. Korai műveiben Schönberg dodekafóniáját egyesítette egy saját maga által létrehozott, 25 hangból álló sorozattal. Ebből a korszakából származik a Solo with obligato Accompaniment of Two Voices in Canon. A Metamorphosisban és a Music for wind instruments című művében ezt a 25 hangot tartalmazó sort részekre bontotta, majd azokat ismételgette és apránként változtatta.
 |
1937-től Seattle-ben a Cornish School of the Arts táncművészeti akadémián tanított és zongorakísérőként működött. Itt találkozott először Merce Cunningham tánckoreográfussal, akinek köszönhetően Cage számos művét koreográfiával együtt mutatták be. 1942-től kezdve sok kísérőzenét írt különböző táncokhoz (pl. Totem Ancestor, In the Name of the Holocaust). A tánc révén a ritmus Cage érdeklődésének középpontjába került, így mindinkább az ütős zene felé fordult. (Több művét a magyar Amadinda Ütőegyüttesnek ajánlotta.) Sokat kísérletezett új hangzásbeli hatások kifejlesztésével. Kompozícióiban "zeneietlen" effektusokat is találunk (különböző keleti hangszerek mellett pl. fémdobozokat, autódudát is alkalmazott). 1939-ben komponálta First Construction (in Metal) című művét ütős szextettre, amelyben először kapcsolt egybe különböző időszinteket - azaz a szólamok különböző időintervallumokban haladnak egymás mellett. Hasonló szerkezeti felépítés egészen 1956-ig található műveiben. Ezzel egyidejűleg az elektronikus technikák adta lehetőségeket is igyekezett kiaknázni, amivel szintén az elsők között volt. 1939-ben írta az Imaginary Landscape no. 1 című művét, amelyben egy zongora, egy cimbalom és egy rádió keverőpultja szolgáltatja a zenét. 1942-ben The City Wears a Slouch Hat címen elektronikus kísérőzenét írt egy rádiójátékhoz. 1940-ben alkalmazott először preparált zongorát Bacchanale című darabjában. Egy táncos előadás alkalmával a színpadra nem fértek be a szükséges ütőhangszerek, így annak pótlására Cage - Cowell könyvét alapul véve - megtervezte a csupán egy játékost igénylő preparált hangszert.
1946-ban találkozott Gita Sarabhai indiai muzsikusnővel, aki elvezette az indiai filozófiához és zenéhez. Az indiai esztétika hatása érződik az 1947-ben írott The Seasons című balettjén és az 1946-1948 között két preparált zongorára komponált sorozatában, a Sonatas and Interludes-ben. 1949-es európai utazását követően visszatért New Yorkba, ahol Webern op. 24-es Concertójának kapcsán találkozott Morton Feldmann grafikussal. Feldmann inspirálta számos művét, s ő ismertette meg David Tudor zongoraművésszel, akivel Cage 1954-ben európai koncertkörutat tett. A '40-es években figyelme a csend esztétikai szépsége felé fordult, ezért összegyűjtött írásait is Csend címen jelentette meg a következő évtizedben. 1948-ban fogalmazódott meg benne először egy négy és fél percnyi csendre épülő kompozíció gondolata, amely - időközben háromtételessé lett - művet '52-ben jelentette meg, majd '62-ben dolgozta át 4'33" címmel. 1950-ben fejezte be a String Quartet in Four Parts című kamaradarabját, amelyben a preparált zongora által felfedezett lehetőségeket alkalmazta vonós hangszerekre. A vonósok esetében ugyan kisebb hangzástartománnyal (ún. gamuttal) rendelkezett (egy húr csak egyféleképpen szólaltatható meg), de lebegő, statikus, "csendes" harmóniákat kapott. Az '50-es években Cage ezt a gamut-technikát már az egész zenekarra kiterjesztette (Concerto).
John Cage: Dream, km.: Stephen Drury (zongora) - mozgókép nélkül
A Cunningham balett-társulatának írott Sixteen Dances (1950-51) volt az első olyan darabja, amelyben a kompozíció eltávolodik az anyagi valóságtól - tehát a hangok mérhető precíz paramétereitől -, és a véletlen jut döntő szerephez. Az Extension 1 című műben a hangokat számok formájában tüntette fel, azoknak csupán mennyiségét és regiszterét jelölve. A továbbiakban az ősi kínai imakönyv, az I Ching hatására gomb és dobókocka dobálásának segítségével komponált. Ekkor írta a Music of Changes (1951) című darabját, amelyben a zongoraszólót a hangmagasság, ritmus, tempó és dinamika véletlenszerű összeállítása adja. Az Imaginary Landscape no. 4 (1952) 12 rádióra készült. A technikai újítások is foglalkoztatták, így különböző események hangfelvételeiből 1952-ben összeállította Williams Mix című darabját - az USA-ban az elsők között - mágneses magnóra. Music Walk (1958) és Variations II (1961) című műveiben azt az elképzelését valósította meg, hogy bár a zenei folyamat bizonyos elemei kötöttek, az előadó mégis erőteljesen befolyásolhatja a darab menetét (a kompozíció hossza időben is minden alkalommal más).
Hírneve az 1950-es évek végétől gyorsan terjedt részben saját illetve Cunningham balett-társulatának előadásai révén, részben pedig felvételein keresztül. 1961-ben publikálta összegyűjtött írásait Silence: Lectures and Writings címen. A '60-as években kevés új darabja született, ezek nagyrészt a csend (0'00") és az elektroakusztika (Ronzart Mix) jegyében íródtak. 1967-ben megjelent összegyűjtött írásainak második kötete A Year from Monday címen, amelyben kifejtette, hogy egyre kevésbé érdekli a komponálás. Ennek ellenére életének hátralevő 25 évében aktív komponista maradt. Számos darabját előadóművészek felkérésére írta (Freeman Etudes). Europera címen öt operát állított össze a hagyományos operaelőadásokból. A '70-es években íródott művein Henry David Thoreau és James Joyce verseinek hatása érezhető (Song Books, Roaratorio: an Irish Circus on Finnegans Wake). Egész életében dolgozott nem zenei médiumoknak is, elsősorban grafikus és írói-költői szerepben. One11 címmel filmet is készített. Élete végén képzőművészeti kiállításokat szervezett. 1987-től kezdve műveinek címét az előadók száma szerint adta (Two, Two2, Two3...). Ezekben a kompozíciókban a hangok időtartamát zárójelben közölte. A 20. század második felének egyik legnagyobb komponistája 1992. augusztus 12-én halt meg New Yorkban.
November végén A hang szabadsága. John Cage a vasfüggöny mögött címmel nyílik kiállítás a Ludwig Múzeumban, mely Cage kelet-európai utazásaira és fellépéseire koncentrál.
