A Cantemus Kórus árvízkárosultaknak gyűjtött

Zene


cantemuskorus.jpg
Cantemus Kórus

A szombati hangverseny teljes jegybevételét, összesen 537 ezer forintot a Nemzeti Segélyvonal Alapítványon keresztül juttatják el a rászorulókhoz.

   
A Kossuth-díjas karnagy, Szabó Dénes nevével fémjelzett, számtalan nemzetközi sikert elérő Cantemus Gyermekkórus 1975-ben alakult meg. Ebből nőtte ki magát a szintén sikeres Pro Musica Leánykar, a Banchieri Énekegyüttes és a Szabó Soma karnagy irányításával létrejött Cantemus Vegyeskar.
   
A hagyományosan a nyírségi nagyváros Kodály Zoltán Általános Iskolájában megrendezett koncertet minden évben megtartja a kóruscsalád, melyre sok száz zeneszerető látogat el. Az idei hangverseny különlegessége a gyűjtésen kívül az egykori és a jelenlegi Cantemus-tagok közös fellépése volt. Az összkar John Tavener 1993-ban komponált Song for Athene című kórusművét énekelte el, a zenemű egyébként 1997-ben Diana hercegnő temetésén is elhangzott.