A Capella Silentium bécsi sikere

Zene

Ennek köszönhetően a fődíjas versenyre is bejutott, amelyre tizenhét kórus közül hetet választott ki a zsűri. A zsűri tagjaitól származó információ szerint a végső döntést a Capella Silentium és egy osztrák vegyeskar között kellett meghozniuk, végül utóbbit hirdették ki győztesnek. A Capella Silentium azonban nem tért haza elismerés nélkül: a kötelező Schubert-mű legjobb előadásáért járó különdíjban részesült. 

A Capella Silentium 2009 októberében alakult, egykori és jelenlegi zeneakadémiai, konzervatóriumi, illetve más egyetemi hallgatókból. Évadonként három műsort mutat be, mindegyiket egy-egy zenetörténeti téma, jelenség köré szerkesztve. Legközelebb 2011 márciusában lép közönség elé, Hommage ? Josquin című műsorával, természetesen számos különleges zenével: a programban a négyszázkilencven éve elhunyt Josquin kompozíciói mellett olyan művek hangzanak majd el, amelyeket a zeneszerző-fejedelem halálára írtak kortársai.