Carmen újjáéled

Zene


HorgasEszter_AlDiMeola_crop2.jpg
Horgas Eszter és Al Di Meola

Horgas Eszter és Al Di Meola először öt évvel ezelőtt álltak színpadra együtt a teltházas Papp László Sportarénában. Bizet Carmen című operájának átdolgozását adták elő. A fuvolaművésznő akkor úgy nyilatkozott, hogy egy olyan Carment akartak létrehozni, amely itt és most, a mában játszódik és a mának szól. A darab óriási siker lett itthon és külföldön egyaránt. Nem csoda, hogy Horgas Eszter és Al Di Meola egyaránt úgy érezték, a közönség szívesen fogadná a folytatást. Meg is született az Ő és Carmen című produkció, amelyet először a SYMA csarnokban mutatnak be november 14-én, este nyolctól.

 
Az új műben az alkotók felteszik a kérdést: mi lett volna, ha nem ilyen tragikus véget ér a darab és egy huszárvágással feltámasztják Carment. Az Ő és Carmen zenéje sokkal tüzesebb, lüktetőbb, latinosabb hangzású, ami híven tükrözi a cigánylány temperamentumos személyiségét is.
 
Amellett, hogy felcsendülnek Bizet klasszikus témáinak szintén latinos átdolgozásai, Al Di Meola és Horgas Eszter közös munkáját is dicséri a darab, amelyet természetesen átsző Astor Piazzola zenei szelleme is. Az előadáson a sztárzenészek mellett fellép a világhírű ütős, Gumbi Ortiz és a gitáros Peo Alfonsi is. A koncerten lemezfelvétel is készül.