Carmina Burana a Sportarénában

Zene

A produkció Carl Orff születésének 100. évfordulójára jött létre, és 1995-ös németországi bemutatója óta világszerte több mint 600.000 ember látta. Carl Orff (1895-1982) a bajor bencések krónikájából vette leghíresebb művének szövegét. A szerző szándékosan nem alkalmazott dramaturgiai logikát a cselekményben. A szövegek, versek vezetnek végig az emberi lét különböző jelenetein, a darab szerencséről és szerencsétlenségről, szerelemről és gyűlöletről, életről és halálról, Istenről és ördögről egyaránt mesél. A Haupt által megálmodott és életre keltett előadásban 24 varázslatos kép meséli el az emberi élet örök körforgását. A monumentális produkció nem csupán magával ragadó zene, hanem egyben látványos show is. A szimfonikus zenekar, kórus és szólisták mellett 30 táncos, 300 különböző kosztüm, pazar díszlet, egyedülálló fény-, lézer- és tűz-effektek repítenek minket a középkor misztikus világába. A produkció megálmodója, rendezője és karmestere, Walter Haupt Münchenben született. 1969 és 1986 között zeneszerzőként, karmesterként és rendezőként tevékenykedett hazájában és külföldön egyaránt. Nevéhez fűződik többek között Forradalmi Operája, mely a Francia Forradalom 200. évfordulójára megrendezett ünnepségen 150 ezer nézőt vonzott, valamint az 1972-es Olimpia Játékok megnyitójának lézer fényjátéka. 1973 óta foglalkozik szokatlan, egyedülálló zenei produkciók megvalósításával. Stílusát a magas technikai színvonal, a high-tech és a hagyományos tűz-, víz- és fény-látványosságok összekapcsolása jellemzi. A Carmina Burana díszlet- és jelmeztervezője, Mihail Tchernaev 1948-ba született Szófiában, jelenleg Münchenben él. Bulgáriából Lengyelországba, Olaszországba, Németországba, Nagy-Britanniába és Amszterdamba vezetett útja. Torontóban Az Operaház fantomjához készített színpadképe hatalmas sikert aratott, és ennek köszönhetően azóta Európa vezető színpadi látványtervezőjeként tartják számon. A produkció koreográfusa, Herczog István Budapesten született, de iskolái elvégzése után elhagyta Magyarországot és Németországba ment. Először a Stuttgarti Balett, illetve a Bajor Operaház balettkarának a tagja lett, majd szólótáncosként és koreográfusként dolgozott a Düsseldorfi Operában. 1992-ben a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója lett. 1995-ben művészi munkájának elismeréseként megkapta a Harangozó-díjat. Egyéni koreográfiáit a világ számos balett-társulata táncolta el.