Carmina Burana a Szegedi Kortárs Balett előadásában Várpalotán

Zene

 

(MTI) Az egyfelvonásos táncjáték koreográfusa a Kossuth-díjas Juronics Tamás, akit a Halál szerepében is láthat a közönség. A darabban a lányt Szarvas Krisztina, a fiút Horváth M. Gergő alakítja.
    

Horváthné Csomó Orsolya, a várat üzemeltető Szindbád Kulturális és Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a felújított Thury-vár a nyáron több programmal várja a kultúrakedvelő közönséget, július 21-én szombaton este fáklyás-zenés vársétának és hangversenynek ad majd otthont a műemlék.
    
A nyár legnagyobb rendezvénye a Végvári Reneszánsz napok programsorozata lesz: ennek előfutáraként a látogatók július 25-én reneszánsz mellényeket készíthetnek, amelyeket aztán augusztus 3-án a reneszánsz napok nyitónapján a felvonuláson viselhetnek. 
    
Az augusztus 3. és 5. közötti programsorozatra a toronyzene, a zászlóforgatók és a tűzzsonglőrök műsora mellett várjátékokkal készülnek.
    
A színházi produkciók közül kiemelte, hogy augusztus 3-án este a Makrancos hölgy című táncjátékot mutatják be az Alba Regia táncegyüttes előadásában. A következő napon az Aranyló Meseszínház műsorát láthatja a közönség, míg augusztus 5-én a Dániel-játék című középkori színdarabot elevenítik meg a Budapesti Énekes Iskola diákjai és felnőtt szólistái a várfalak között. 
   
Szólt arról is, hogy augusztus 17-én Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperáját adja elő Várpalotán a nyíregyházi Mandala Színház.