Chameleon Big Band az IBS színpadán

Zene

 

(MTI) - Az együttes ifjú tagjai ma már Ausztria és Magyarország neves zenei felsőoktatási intézményeinek hallgatói. A kezdetektől fogva olyan ismert előadók mellett és előtt léphettek színpadra, mint Charlie, Berki Tamás, Roy és Ádám, Csepregi Gyula, Bergendy István.

      Egyéni stílusú, különleges hangulatú estjeiket rendre nagy színpadokon rendezik meg, és mindegyiken bebizonyítják, hogy nem véletlenül viselik a kaméleon nevet. Egyszer latin hangulatban telik az egész koncert, más alkalommal a szving-klasszikusok vannak túlsúlyban. A jazz-rock műsort néhány hét múlva akusztikus koncert követi. Előfordul az is, hogy az együttes kisebbik formációja, a Small Band lép fel, teljesen más atmoszférát teremtve, és igazolva azt, hogy díszletek és fény-effektek nélkül is megállják a helyüket.
      Nagykoncertjeiken a különböző stílusok találkoznak; a szving-slágerek mellett, mint a Rosanna, a Georgia On My Mind, az Oye Como Va, a Garden Party és a Sweet Georgia Brown, latin melódiák hangzanak el, majd jazz-rock darabok, s végül  funky is felcsendül. A különböző műfajokat jól megszerkesztett műsor kapcsolja össze, ahol a zenekar új programjának, a New Orleans-i karneválnak lesz a bemutatója. A koncert sztárvendége Nagy Iván, a Benkó Dixieland Band harsonása, aki a New Orleans-i zenei világot képviseli, s a karneváli hangulathoz Zsemlye Sándor szaxofon-virtuóz is hozzájárul.
       A Chameleon Big Band ezt követően február 22-én, a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Házban mutatja be latin estjét. A New Orleans-i karnevállal legközelebb március 27-én, a győri Rómer Házban lépnek pódiumra, egy nappal később pedig a szombathelyi Savaria Filmszínházban adják elő ismét ezt a műsort.
       A budapesti közönség március 29-én láthatja  újra a fővárosban, a MOM-Hegyvidék Művelődési Központban az együttest: itt mutatják majd be unplugged estjüket .