ClassicLive - élőben az interneten

Zene

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar próba közben

A finn Lahti Szimfonikus Zenekar és a magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar mellett szándéknyilatkozatot írt alá a Rotterdami Filharmonikus Zenekar és a Stockholmi Királyi Filharmonikus Zenekar, valamint előrehaladott tárgyalások folynak a londoni Philharmonia Zenekarral, a szentpétervári Mariinszkij Színház Zenekarával és a Skót Kamarazenekarral. A kör még további partnerekkel bővülhet - az alapítók szándéka szerint legfeljebb 15 tagúvá, oly módon, hogy minden országot egy világszínvonalú együttes képviseljen.

A koncerteket élőben lehet követni a világ bármely pontjáról, vagy a következő három hétben bármikor meg lehet nézni - letölteni azonban nem lehetséges. A ClassicLive portálon keresztül korlátlan hozzáférés vásárolható 24 órára, 7, illetve 30 napra - 5, 9, illetve 17 euróért. A hangversenyek kezdési időpontját a greenwichi idő (GMT) szerint adják meg, amely a magyarországi helyi időhöz képest két órával korábbi időt mutat, így az NFZ koncertjei, amelyek helyi idő szerint 19:30-kor kezdődnek, a portálon 17:30-as kezdéssel szerepelnek.

A projekt első koncertjére szeptember 6-án kerül sor, amikor a Lahti Szimfonikus Zenekar és vezető karmestere, Osmo Vänskä, Sibelius Kullervo-szimfóniáját szólaltatja meg. A második hangverseny pedig a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szeptember 25-i, évadnyitó koncertje a Művészetek Palotájában, amelyen Kocsis Zoltán Bartók II. szvitjét, Beethoven c-moll zongoraversenyét és Brahms I. szimfóniáját dirigálja - a versenymű szólistája a nagyszerű orosz zongoraművész, Alekszej Vologyin lesz.