A XV. századi udvari világ és táncélet meghatározó személyisége Domenico da Piacenza (1400-1470), a reneszánszkori Itália táncmestere volt. Piacenzában született, Domenico de Ferrara néven is emlegetik a korabeli források. Tanítványai közül többen is keresett tánctanárokká lettek: Guglielmo Ebreo da Pesaro és Antonio Cornazano a XV. század második felének leghíresebb olasz táncmesterei voltak. Domenico da Piacenza humanista műveltségű mesterember, a tánc, s mellékesen a vívás, lovaglás oktatójaként, ünnepi látványosságok rendezőjeként vált ismertté. A kor neoplatonista szemléletének, misztikus látásmódjának megfelelően a "mértékek" tiszteletére, a táncművészet titkaira oktatta tanítványait.
A korabeli felfogás szerint a természet, az univerzum és a jól kormányozott állam harmóniájában egyfajta misztikus tánc tükröződik, amelynek az isteni lényként tisztelt ember is szerves része. A harmonikus tánc titkai (misteri): a ritmus és tempó megtartása (misura), a test mozdulatainak összehangolása (maniera), a mozdulatok helyes sorrendjének megtartása (memoria), a tér megfelelő kihasználása (partire del terreno), a lelki adottságok, a finomság, a kecsesség (aere) és a testi adottságok, az életerő és az egészség (movimento corporeo). Domenicónak és tanítványainak a XV. század során közreadott írásai (pl. Domenico da Piacenza: De arte saltandi et choreas ducendi; Guglielmo Ebreo da Pesaro: De pratica seu arte tripudii) az egyetemes európai táncművészet alapdokumentumainak tekinthetők.
Az itáliai és a francia udvari táncoknak a XV. században két altípusa létezett: a bassadanza, basse danse (vonuló páros vagy hármas-tánc) és a ballo, balletto (több részből álló tánckompozíció). A basse szó jelentése "mély", amely a tánc lassúságára, méltóságteljes voltára utal. Ez a mozgásmód összefüggésben volt a kor öltözködési divatjával (a hosszú, súlyos textíliákból készült ruhák, hosszú csőrős orrú cipők, súlyos fejékek), és az ennek megfelelő kifinomult viselkedéssel.
A ballo, balletto három, négy, hat, esetleg több táncosra készített kompozíció, amely négy egymástól eltérő ritmusú, tempójú, karakterű tételből (misurából) állt. Itáliában e tételek leggyakrabban a következők voltak: bassadanza, quadernaria, saltarello és píva. Ezek közül a bassadanza és a saltarello páratlan, a quadernaria és a píva páros lüktetésű, s ezen belül a saltarello kétszer olyan gyors, mint a bassadanza és a píva kétszer sebesebb a quadernalianál.
Johannes Cornago nem a tánc területén alkotott maradandót. 1450 és 1475 között Cornago muzsikája a korabeli spanyol zene legmagasabb minőségét képviselte. Legtermékenyebb korszakában a nápolyi spanyol udvarhoz kötődött. Miséi (pl. a Missa de la mapa mundi) a legkorábbi spanyol miseciklusok közé tartoznak. Cornago iskolázottságáról és zenei orientációjáról egyértelmű képet alkothatunk abból, hogy jól ismerte Dufay művészetét (Dufay híres chanson-miséjéhez hasonlóan a spanyolok közül ő használt elsőként világi dallamot cantus firmusként), valamint Ocheghem miséit. Néhány világi dal is fennmaradt tőle, valamennyi kiváló minőséget képvisel.
2008. március 21. 19:30 Olasz Kultúrintézet (Budapest) - "Cor mio volunturioso" - az Ensemle Micrologus koncertje
