Cotton Club Singers: két új énekesnő a Premieren

Zene

Az új Cotton Club Singers

A Cotton Club Singers a Budapest Kongresszusi Központban stílszerűen, "Leánybúcsú" címmel, ráadásul teltházas koncerttel zárta le a 2006-os esztendőt, hogy 22 nappal később elindítsa az újat, mégpedig két énekesnővel megfrissülve. Az új összetételű együttes első igazi megmérettese az Uránia Nemzeti Filmszínházban lesz. A koncert mind külsőségekben, mind hangulatában a '40-es éveket igyekszik felidézni, s igazi Premierhez illően Limuzinon érkeznek a meghívott sztárvendégek. Az ominózus vörös szőnyeg sem maradhat el, amelyen - remélhetően fotósok és rajongók sorfala közt - vonulnak be a moziba. A meghívottak között ott a Cotton Club Singers két korábbi énekesnője is.

A Premier koncertet követően országos turné következik. Az eddigi csúcs a zenekar 2006-os ABBA JAZZ Show-ja volt, amely a közel negyven koncerten több mint húszezer nézőt vonzott. Az idén ezt a nézőszámot is szeretnék túlszárnyalni, ezért a Cotton Club Singers egész évben turnézik, érintve a környező országok magyar lakta területeit is.

(2007. január 25. 19:30 Uránia Nemzeti Filmszínház - a Cotton Club Singers koncertje)