Csillaghos Argentína

Zene


images_2c317c48c3614cada4ac2da17593ee85.jpg
Martha Argerich és Csilagh Katalin

Martha Argerich volt a kiemelt vendége annak a négynapos fesztiválnak, ahol argentin vonatkozású művek - elsősorban tangók - csendültek fel Argentína függetlenségének 200. évfordulójának tiszteletére. A rendezvény zárókoncertjére július 4-én került sor, ahol Argerich három, kétzongorás művet adott elő, köztük a koncert zárószámát, egy Eduardo Hubert által átírt Piazzolla-művet, amit Csillagh Katalinnal játszott. A hangversenyen ezt megelőzően Alberto Portugheis kortárs argentin zeneszerző darabja, a Tango legato is elhangzott, szintén a magyar zongorista közreműködésével. 

'A koncert utolsó műsorszámát állva ünnepelte a közönség, így a négykezest másodszor is elő kellett adnunk" - számolt be a Fideliónak Csillagh Katalin. 'Nagyon nagy élmény volt maga az előadás is, de az, hogy egy élő legenda közelében lehettem, együtt zenéltem vele, bepillanthattam a 'kulisszatitkaiba", kihallgathattam, hogy hogyan gyakorol, beszélgethettem vele, ezek mind-mind felejthetetlen élményhez és gazdag tapasztalatokhoz juttattak." 

Csillagh Katalin tehetségét több nemzetközi megmérettetés első díjával ismerték el, köztük az 1999-ben rendezett, az EPTA (European Piano Teachers Association London) által kiírt nemzetközi zongoraversenyen. Ennek a versenynek volt zsűrielnöke  Alberto Portugheis, aki azóta is figyelemmel kíséri pályáját, és aki főszervezője volt a fesztiválnak is. 

Katalint azonban nemcsak külföldön hallhatja a közönség: augusztus 18-án a Zempléni Fesztiválon ad elő többek között Piazzolla műveket a fuvolista Győri Noémivel. Távlati programjai között egy négy koncertből álló, októberi koncertsorozat szerepel Buenos Airesben, ahol magyar zeneszerzők műveit szólaltatja meg.