Dalest a Budai Várban

Zene

Szutrély Katalin tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karvezetés és ének-tanárképző szakán, valamint a Szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énekszakán végezte Berdál Valériánál. Énektanulmányokat folytatott Rózsa Veránál és Anna Reynoldsnál, jelenleg Németh Judit irányításával dolgozik. 2002 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kecskeméti Kodály Intézetének tanára, és 2005 ősze óta a Zeneművészeti Egyetem Doctorandus hallgatója. Énekesként dalestek és oratóriumok közreműködője volt Magyarországon, Angliában és Ausztriában. Fajger Orsolya 1980-ban született Kazincbarcikán. Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte, majd a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta szolfézs-zeneelmélet és zongora szakokon. Diplomáit a Zeneakadémia ének-zenetanár, karvezető, illetve zongorakísérő, korrepetitor szakán szerezte, mindkettőt 2004-ben. Részt vett Czifra János, Max Frey, Simon Carrington, Roy Wales, Frieder Bernius, Jurij Szimonov, Rudolf Barsai vezénylés-kurzusain, illetve Wolfram Rieger, Mitsuko Shirai, Thomas Steinhöfel, Walter C. Moore zongora-kurzusain. 1996-tól 1999-ig a Miskolci Nemzeti Színházban, a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében dolgozott korrepetítorként, 1999-től 2004-ig ugyanebben a minőségben alkalmazta a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola. 2004-től a Magyar Állami Operaház tagja, emellett a Zeneakadémia óraadó tanára.