Daniel Barenboim lesz a Scala zeneigazgatója

Zene


milanoscala.jpg
A milánói Scala

(MTI) A világhírű karmester és zongoraművész 2016. december 31-ig kötelezte el magát ? jelentette be Carlo Maria Cella, az észak-olasz város operaházának képviselője. Barenboimot évek óta szoros kapcsolat fűzi a Scalához, amelynek munkáját eddig a legfontosabb vendégkarnagyként segítette.
 

A 68 éves művész már zeneigazgatója a berlini Staatsoper Unter den Lindennek, valamint a Staatskapelle Berlinnek, szerződését épp idén nyáron hosszabbította meg tíz évvel, 2022 júliusáig.
 
 
Daniel Barenboim a megállapodás értelmében vállalta, hogy évente legalább 15 hetet dolgozik a Scalával, legyen szó akár operákról, koncertekről vagy turnékról. "Hasonló ez, mint korábbi zeneigazgatóink, Claudio Abbado vagy Riccardo Muti esetében" ? mondta Cella. A Teatro alla Scala 2005 óta zeneigazgató nélkül működött, Muti akkor mondott le tisztségéről egy Carlo Fontana intendáns utódlása körül kialakult vita miatt. Az olasz karmester távozását megelőzően 19 évig állt zeneigazgatóként a ház élén.
 
 
Barenboim 
Az operaház jelenlegi intendánsa, Stéphane Lissner "elégedett és büszke", hogy a jelenkor egyik legjelentősebb karmesterével kialakított szoros együttműködés oda vezetett, hogy a művész a ház zeneigazgatója lett. Ez erősíti a Scalát és új távlatokat nyit a világ színpadára ? fogalmazott Lissner. Az intendáns régóta azon dolgozik, hogy "még határozottabb arculatot adjon Európa legfontosabb operaházának".
 
 
Giuliano Pisapoa, Milánó polgármestere és a Scalát gondozó alapítvány elnöke szintén nagy elégedettségének adott hangot a bejelentés kapcsán. Barenboim kinevezésével az operaház újfent "a kultúra és a nemzetközi zene világának referenciapontjaként" határozta meg magát ? fogalmazott.