Dave Binney Group Budapesten

Zene


DaveBinney_2.jpg
Dave Binney

A Floridában született David Binney már gyermekkorában megfertőződött a jazz által. Szülei szinte megállás nélkül pakolták fel a lemezjátszóra a nevesebbnél nevesebb előadók lemezeit. John Coltrane, Miles Davis, Bobby Hutcherson és Wayne Shorter játékától volt hangos a lakás, de Jimi Hendrix, Milton Nascimento, Sly Stone is gyakran üvöltött a hangszórókból. A kis David tinédzserként kezdett el szaxofonozni, majd, hogy mélyítse tudását, 19 évesen New Yorkba költözött, ahol Phil Woods, George Coleman és David Liebman tanítványa lett.

 

Első lemeze, a Point Game saját nevén 1991-ben jelent meg, ezt azóta további tizenhárom követte. Együtteseinek tagjai kitűnő zenészek, többek között: Adam Rogers, Mark Turner, Dan Weiss, Thomas Morgan, Bill Frisell, Jim Black, Uri Caine, Scott Coley, Brian Blade, Craig Taborn vagy Chris Potter.

 
Dave Binney vendégzenészként feltűnt többek között John Zorn, Uri Caine, Matthew Garrison, David Gilmore, a Medeski Martin and Wood (It's a Jungle Here) lemezein, de fellépett a Jim Hall Quartet, a Sex Mob és a Gil Evans Orchestra tagjaként, valamint koncertezett Maceo Parkerrel, Aretha Franklinnel és a Jamiroquiai zenekarral is.
 
Komplex és rendkívüli zenészi kvalitást igénylő muzsikáját nem könnyű leírni, de amellett, hogy magán viseli a mainstream jegyeit, egyértelműen felfedezhető benne New York downtown avantgard jazzvilágának hatása is.
 
A május 17-i koncerten fellépő zenészek több mint hat éve tagjai Binney különböző együtteseinek, és mivel ők napjaink mainstream jazz világának legjelentősebb képviselői, itthon is többször hallhattuk őket Dave Holland, Wayne Shorter vagy éppen David Torn koncertjein.
 
2008. május 17., 20:30 Trafó - Dave Binney Group (Dave Binney - alt szaxofon, Chris Potter - tenor szaxofon, Craig Taborn - zongora, Scott Coley - nagybőgő, Brian Blade - dob)