Díjazott Kafka-töredékek

Zene

A MIDEM-díjas kompozíció CD-je

A világ egyik legnagyobb zenei találkozóján az idén január végén tizenkét CD-t és három DVD-t díjaztak. Kurtág György Kafka-töredékek című lemeze a Párizsi nagydíj után itt is nyert. A média ezúttal is erősen képviseltette magát a helyszínen, 616-an akkreditálták magukat. A delegációk száma 10 000 fölötti volt, s mintegy 91 országot képviseltek. A 2007-es, immár 41. MIDEM nemzetközi zsűrijének tagja volt a Gramofon főszerkesztője, Retkes Attila is. Életmű-díjat kapott a francia zeneszerző, Henri Dutilleux, Az év kiadója a Manfred Eicher által alapított és vezetett ECM Records lett, míg Christian Zacharias német zongoraművész és karmester érdemelte ki Az év művésze címet. Az év operafelvételén Vivaldi Griselda című darabja hallható. A gálaesten a zenei világ jól ismert művészei léptek fel, többek között Keller András és Pilz János is, akik Kurtág és Bartók duóiból szólaltattak meg néhányat. A nemzetközi zsűri Cannes-i tanácskozásán újraválasztották a nemzetközi zsűri hattagú irányító testületét, amelynek tagjai: James Jolly (Nagy-Britannia), Martin Hoffmeister (Németország), Rémy Franck (Luxemburg), Stephen Hastings (Olaszország), Michelle Debra (Belgium) és Retkes Attila (Magyarország).