Díjazott komolyzenészek, táncművészek

Zene

Fülöp Attila

Az év nagy állami kitüntetései közé tartozik a március 15-i. A díjazottak között ezúttal is számos énekes, zeneszerző, táncművész, népdalénekes, egyszóval a Fidelio oldalain is rendszeresen feltűnő művész kapott elismerést. Az ünnep alkalmából Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság Elnöke megbízásából Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter többek között az alábbi díjakat adta át:

A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét Fülöp Attilának, a Magyar Állami Operaház magánénekesének, nyugalmazott főtitkárnak; Kerekes Tóth Erzsébet népdalénekesnek és Takács Klára Liszt Ferenc-díjas operaénekesnek. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét Daróci Bárdos Tamás Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőnek, karmesternek, a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola tanárának; Juhász Zsolt Harangozó Gyula-díjas táncművésznek, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetőjének, koreográfusnak, valamint Peskó Zoltán karmester, zeneszerzőnek adták át.

A Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjét - mások mellett - Deseő Csaba hegedűművész és Vas Gábor nyugalmazott zenei szerkesztő, zeneszerző vehette át. A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetés tulajdonosa lett Dr. Báder Jánosné balettmester, a Magyar Táncművészeti Főiskola főiskolai docense, Danyi Lőrinc, a Nemzeti Ifjúsági Zenekar prímása, Gombai Szabolcs, a Bozsik Yvette Társulat táncművésze és Suki István, a Nemzeti Ifjúsági Zenekar prímása. Míg a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt kitüntetését kapta, többek közt, Csiki Pál népdalénekes, kórusvezető.

Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter Erkel Ferenc-díjat adományozott kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenység elismeréséért Horváth Balázsnak, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző, zeneelmélet tanárának, Dr. Mohay Miklósnak, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar zeneszerző, zeneelméleti tanárának, Tóth Péternek, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerző tanárának. A miniszter által adományozott Harangozó Gyula-díjat, amelyet a táncművészet bármely ágában folytatott alkotói, előadói tudományos és pedagógiai tevékenység elismeréséért lehet elnyerni, heten kapták: Bakó Tamás, az Artus-Goda Gábor Társulat táncos koreográfusa, Horváth Zsófia, a Honvéd Táncszínház táncos szólistája, koreográfusa, Kun Attila, a Magyar Állami Operaház táncművésze, koreográfusa, Macher Szilárd, a Magyar Állami Operaház - Magyar Nemzeti Balett címzetes magántáncosa, Sóthy Virág, a Győri Balett magántáncosa, Varasdy Ernőné Bérczes Mária, a Magyar Táncművészeti Főiskola főiskolai docense, balettmestere és Vámos László, a Duna Palota és Kiadó - Duna Művészegyüttes tánckarvezető, táncos szólistája.

Liszt Ferenc-díjat kapott kiemelkedő zenei és előadó- művészeti tevékenység elismeréséért: Dienes Gábor, a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar oboaművésze, Dresch Mihály jazz-muzsikus, szaxofonművész, Gráf Zsuzsanna, a Városmajori Gimnázium karnagy, zenetara, Horváth Anikó, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem csembaló művésze, Rozmán Lajos klarinétművész, Szeverényi Ilona cimbalomművész, Szilvágyi Sándor, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium gitárművész-tanára, Vajda Júlia, a szegedi Nemzeti Színház operaénekese. Szabolcsi Bence-díjat kapott kiemelkedő zenetudományi, zenekritikai és zenei ismeretterjesztő tevékenység elismeréséért Hamburger Klára, a Magyar Tudományos Akadémia zenetudomány doktora, zenetörténész és Pándi Marianne, Táncsics Mihály-díjas zenetörténész, zenekritikus és zenei ismeretterjesztő.

(foto: Éder Vera)" width="0150" class="fidelio_kep" />

Berkes János Optimus-díjas (foto: Éder Vera)

A Magyar Állami Operaház is ünnepség színhelye volt a napokban. Hétfőn, a sajtó jelenlétében a tavalyi évad nyertesétől, B. Nagy Jánostól vehette át a magánénekesek által alapított Optimus-díjat Berkes János. Az Operaház Székely Bertalan termében kollégák és barátok ünnepelték a művészt. Az Optimus-díj olyan szakmai elismerés, amelyet titkos szavazással az operaénekes pályatársak ítélik egy-egy arra érdemes kollégájuknak.