 |
A hattagú formáció 1962-ben alakult, s kezdettől fogva a kortárs zene elkötelezett és meghatározó előadója. Elég arra utalni, hogy több mint 250 mű született a számukra. Budapesti koncertjük műsorát is három, nekik dedikált alkotásból állították össze, melyek közül kettő magyarországi, egy pedig ősbemutatóként hangzott el.
A Strasbourgi Ütőegyüttes tagságában a megalakulás óta eltelt 38 év alatt persze több változás történt, az alapítók közül már senki sem játszik az együttesben. Ezért is vártam különös kíváncsisággal hangversenyüket: ma vajon milyen ez a legendás hírű együttes? Valóban olyan kiemelkedőnek számítanak-e ma is, amikor már számos csodálatos ütőegyüttes működik világszerte?
Nos, a Strasbourgi Ütőegyüttes továbbra is az élvonalbeli ütőegyüttesek közé tartozik. Budapesti produkciójukat a tökéletes profizmus jellemezte: teljes fegyelmezettség, pontos együttjáték, alapos, kidolgozott intrepretációk. Mindezek mellett azonban az együttes legjellemzőbb vonásának az igényességet éreztem, azt az igényességet, amely a műsor összeállításában eminens módon érvényesült. Számos ütőegyüttessel ellentétben a strasbourgiak nem látványos, hatásvadász, könnyű és 'közönségbarát" műveket választottak, hanem nagyszabású, szellemi és játéktechnikai értelemben egyaránt nehéz, fajsúlyos alkotásokat. Ez persze azt is eredményezte, hogy produkciójukat a közönség egy része távolságtartással fogadta, majd a szünetben elpárolgott.
A hangverseny Gérald Grisey 1979-ben komponált Tempus ex machina című opuszával kezdődött. A francia zeneszerzőt az ún. spektrális zene egyik kezdeményezőjeként tartják számon, amely - szemben a huszadik század közepi avantgárd szélsőségesen strukturalista és spekulatív szemléletével - nem a hang 'külső" paramétereiből (magasságából, időtartamából, hangerejéből), hanem annak 'belső", akusztikai tulajdonságaiból indul ki. Ha jól értettem a zeneszerző számomra kissé túl magasröptű kommentárját, a Tempus ex machina a szerző szándéka szerint 'utazás a hang belseje felé", s hallgatóját valamiképpen az idő kitágításának élményében részesíti. A több mint húszperces zenemű voltaképpen egyetlen óriási folyamat, amely a hangzás mintegy a semmiből történő megszületésétől indul, s a lassankénti összesűrűsödésén át annak fokozatos leépüléséig vezet. A Tempus ex machinában Grisey egészen elemi zenei sejtekből, ritmusképletekből, a hangszerpark takarékos használatával olyan monumentális hangzó folyamatot hoz létre, amely több mint húsz percen át képes tökéletesen lekötni a hallgató figyelmét.
Az idén ötvennégy esztendős olasz komponista, Alessandro Solbiati most bemutatott művét, a Thai Songot kizárólag thai gongokra írta. Számomra elsőre ijesztőnek tűnt a pódiumon a száznál is több különféle méretű és kialakítású gong látványa, de néhány perc múltán, átadva magam a hangzás varázsának, már teljesen azonosulni tudtam a zeneszerzővel, akit lenyűgözött a thai gongok zengése. Szinte hihetetlen, milyen változatos, sokszínű hangzás csalható elő ennyi gongból: a vízigongok különleges hangszíne mellett olykor mintha csengettyűk, máskor mintha mélyhangú dobok szóltak volna, nem is beszélve a pódium közepén elhelyezett s a darab során valamennyi játékos által rituálisan megszólaltatott Bali szigeti gong csodálatosan mély zengéséről.
Az est 'legkeményebb" darabja vitathatatlanul Iannis Xenakis 1979-ben komponált Plé?ades-ja volt - kemény abban az értelemben is, hogy hangzása gyakran karcos, sőt agresszív, de a tekintetben is, hogy a négytételes, majd háromnegyed órás zenemű komoly szellemi és fizikai igénybevételt jelent mind az előadók, mind a hallgatók számára. A Plé?ades hatalmas hangszerapparátust mozgósít, ám ezt ökonómikusan teszi: az első tétel a fémből, a második a fából készült ütőhangszereket állítja előtérbe, a harmadik tétel vegyes hangszer-összeállítású, míg az utolsó tételben a dobok kapnak főszerepet. Különlegessége a külön e darab számára megalkotott, fémlapokból álló, felhang-elvű hangszer, a sixxen. A Strasbourgi Ütőegyüttes előadása egyszerre mutatta meg a Xenakis művéből áradó hihetetlen dinamizmust és a darab szigorú szerkesztettségét. A Plé?ades hallgatása egyszerre keltett erős fizikai hatást és nyújtott szellemi élvezetet.
A Strasbourgi Ütőegyüttes hangversenye
2010. október 8. 19:30
Thália Színház
Korunk Zenéje, Budapesti Őszi Fesztivál
Grisey: Tempus ex machina
Alessandro Solbiati: Thai Song
Xenakis: Plé?ades
