Dudamel két koncertet is vezényel Budapesten

Zene

'Minket a jövő érdekel - nyilatkozta a Los Angeles-i Filharmonikusok tiszteletbeli zeneigazgatója, Esa-Pekka Salonen -, nem a múlt dicsőségeit akarjuk újrateremteni, mint oly sokan." Ennek megfelelően szoros a kapcsolatuk a kortárs művészettel, sikerrel szólítják meg a fiatalokat, nem érzik rangon alulinak televíziós sorozat, sőt szerepjátékos videojáték zenéjét sem feljátszani. A jazz-művészeti vezető 2010-től Herbie Hancock, két éve pedig rezidens zeneszerzőjük a tengerentúlon rendkívül népszerű, könnyen befogadható stílusban komponáló, a neoromantikát minimalizmussal párosító John Adams. 1996-ban írta a magyarországi bemutatóként felcsendülő, Slonimsky's Earbox című munkáját, amely - a Los Angeles-i Filharmonikusokat egykor gyakran dirigáló - Igor Stravinsky művéből, A csalogány énekéből meríti zenei anyagát. A mintegy negyedórás kompozíció Adams orosz-amerikai barátja, Nicolas Slonimsky emlékére született, aki megalkotta a nagy hatású, John Adams által is gyakran forgatott Dallamfordulatok és skálák című gyűjteményt. 

A koncerten a New York Times szerint az amerikai történelem egyik legragyogóbb tehetségű és legsikeresebb muzsikusa, Leonard Bernstein alkotása, az 1942-ben komponált, Jeremiás siralmait feldolgozó szimfóniáját is hallhatjuk, a második félidőben pedig a Richard Wagner által 'a tánc apoteózisának" nevezett Beethoven-művet. 

A karmesteri pulpituson először üdvözölhetjük Magyarországon Gustavo Dudamelt, aki második évadját tölti az együttes zeneigazgatójaként, és akinek mesébe illő karrierje a venezuelai diákzenekartól a Los Angeles-i csúcszenekarig ívelt a mögötte álló mindössze harminc év alatt.

Arturo Márquez: Danzón, no. 2
Km.: Simon Bolivar Orchestra
Vez.: Gustavo Dudamel
BBC Proms Fesztivál

2011. február 2. 19:30 - Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

 

Los Angeles-i Filharmonikusok

Km.: Kelley O'Connor (mezzoszoprán)
Vez.: Gustavo Dudamel

John Adams: Slonimsky's Earbox
Bernstein: I. szimfónia - Jeremiás
Beethoven: VII., A-dúr szimfónia, op. 92

 

2011. február 3. 19:30 - Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Los Angeles-i Filharmonikusok

Vez.: Gustavo Dudamel

Mahler: IX. szimfónia