A DuOncelly koncertje az Óbudai Társaskörben

Zene

 

(MTI) - Rossini operájának, a Mózesnek részleteit a híres hegedűvirtuóz, Paganini a kor szokásai szerint bravúros hangszertudása bemutatására is használta. A legenda szerint olyan erővel szólaltatta meg a darabot, hogy csupán egy húr maradt épen a hegedűn - mondta Onczay Csaba. Ezt a változatot ők úgy adják elő, hogy a kísérő zongoraszólamot áttették csellóra, a két hangszer egyenrangú szerepet játszik az előadásban, variációnként ugyanis megcserélik a szólamokat - részletezte a muzsikus.

 
Az esten eljátsszák Lendvay Kamilló Hét rövid darab két csellóra című ciklusát, amelyet a zeneszerző néhány éve a felkérésükre számukra komponált. Ötletes és szép zene, amit szívesen játszanak, ha éppen együtt koncertezhetnek, Onczay Zoltán ugyanis az év nagyobb részében Mannheimben dolgozik - jegyezte meg Onczay Csaba.
 
Hozzátette: hatan hétfelé élnek, a Budapest Szextett ezért csak ritkán szerepel, pedig ez a formáció érdekes és életképes lenne, a másik négy tag is apa-fiú: a hegedűművész Bánfalvi Béla és Bánfalvi Zoltán, valamint a brácsaművész Bársony László és Bársony Péter. Ha a kamarazene népszerűbb lenne a koncertszervezők körében, egy-egy tartalmas műsor kerekedhetne ki a nem túl gazdag szextett irodalomból is.
 
Elhangzik még a társaskörben Barriére G-dúr szonátája, Haydn D-dúr divertimentója, egy Albéniz- és egy Popper-mű is. Onczay Csaba áprilisban már negyedik alkalommal tér vissza Hongkongba mesterkurzust tartani és a Senzseni Fesztiválon is fogad növendékeket. 1978 óta rendszeresen ad mesterkurzusokat Olaszországban, Németországban, Franciaországban, Ausztriában, Svájcban, az Egyesült Államokban, Japánban és Magyarországon.