Egy karrier kezdete

Zene

A clevelandi születésű Ed Reed tizenegy évesen kezdett zenét tanulni Los Angelesben. Első tanára a nála néhány évvel idősebb Charles Mingus volt, így nem akárki vezette őt be a jazz világába, de a későbbiekben is jó társaságban mozgott, Dizzy Gillsepie és Charlie Parker hatására kezdett 16 évesen fellépni. Egy évvel később, érettségi előtt azonban otthagyta az iskolát és bevonult a hadseregbe, ahol hamar rászokott a heroinra. Miután leszerelt, függősége miatt nem tudott zenélni, 1951-től tizenöt évet többnyire börtönben töltött. Amikor épp szabadlábon volt, olyan kiválóságokkal lépett fel, mint Hampton Hawes vagy Dexter Gordon. 1964-ben San Quentinbe került, ahol a börtön együttesében Art Pepper szaxofonossal zenélt együtt.

1966 után több mint két évtizedig tartott, amíg leszokott a kábítószerről, egészségügyi tanácsadóként kezdett dolgozni, és zeneórákat vett. 2005-ben találkozott Peck Allmond trombitással, aki újra felfedezte tehetségét. Így jött létre az Ed Reed Sings Love Stories című album, amelyen a jazz klasszikusaiból énekel.