Egy város ünnepli a zenét

Zene

A zene ünnepét először 1982-ben rendezték meg Franciaországban Maurice Fleuret zenetudós javaslatára, az akkori francia kulturális miniszter, Jack Lang támogatásával. Három évvel később, a zene európai évében vált ismertté szerte a kontinensen, mára pedig világszerte több mint száz országban ünneplik ezen a napon a muzsikát, amelynek sokszínűségét mutatják meg a rendezők. A fellépők között vannak amatőrök és profik, a közterületeken, illetve nem hagyományos helyszíneken rendezett koncertek azonban a világon mindenütt ingyenesek.

Pesten a Fidelio Nyugati téri színpadán fiatal tehetségek játszanak és énekelnek, ezen kívül a Belvárosban a Gödör Klubban, a Vörösmarty téren, a Váci utcában, a Ferenciek terén, a Dunakorzón és a Szomory Dezső téren, valamint a Liszt Ferenc téren, a Blaha Lujza téren zajlanak majd az események. A fellépők között megtalálható a Pesterzsébeti Fúvószenekar és Mazsorett Csoport, a reneszánsz és barokk fúvós muzsikával készülő Ewald Brass Quintet, az 1936 óta működő Budapesti Vándor Kórus, a Cabaret Medrano, Frenk, a Fókatelep, Másik János, Dévényi Ádám, Said Tachitii, Nyeső Mari és Both Miklós. A Városligetben a Kertemben zenélnek, a Petőfi Csarnokban a Thanks Jimi Fesztiválon Magyarország legnagyobb zenekarát akarják megcsinálni a szervezők. Az alkalmi formációhoz bárki csatlakozhat, hogy a Hey Joe előadásával tisztelegjen Jimi Hendrix előtt, ehhez többek között Sickratman, az ef Zámbó Happy Dead Band és az Üllői Úti Fuck segít.


marouanbeenbdallah.jpg
Marouan Benabdallah

Budán a Francia Intézetben a marokkói születésű Marouan Benabdallah zongoraestjére kerül sor. A Budapesten is tanult művész Albeniz, Granados, Ravel, Debussy műveiből játszik a Szilágyi Dezső téren, és a Moszkva téren várják koncertekkel kora délutántól az érdeklődőket és a csak arra járókat, de még a Rákosrendező pályaudvar Manó büféjében is sor kerül egy zene ünnepi eseményre, ott Ruttkai Bori és a Specko Jedno várja a törzsvendégeket és a betérőket.

A zene európai ünnepének részletes programja az esemény honlapján érhető el.