Együtt a zenéért

Zene

A rendezvényt szervező Hangszeresek Országos Szövetsége, illetve az egyes kiállítók jóvoltából komoly hangszerkiállítás, vásár és bemutatók lesznek az A és C pavilonokban, s ehhez kapcsolódnak közönségtalálkozók, dedikálások, kedvezményes CD-vásár, legális internetes zeneletöltést kínáló, helyben felállított terminálok is.

Az esemény második napján nagyszabású V.I.P. party keretében, a sajtó részvételével indítják újra a modern kor kívánalmait, az új formátumokat, fogyasztói szokásokat is figyelembe vevő kampányukat a szervezők, melyben a zenehallgatás és -beszerzés legális formáit kívánják népszerűsíteni.

A rendezvény és az akció rendkívül fontos, szerves eleme továbbra is az előadók összefogása, a közönség informálása a számukra ismert és "kedves" arcok által. Ennek jelképeként szolgált és szolgál az "Együtt a zenéért" mozgalom, amelyhez a korábban csatlakozott művészek mellett újabb előadókat is felkérnek majd.