(MTI) - "Generációjának jelentős zeneszerzői közül ő volt az egyetlen, aki nem szegődött ösztöndíjasként nyugati mester mellé" - mondta búcsúztatójában Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora. Petrovics Emil meglehetős biztonsággal, kiérlelt stílusban fiatalon rakta le életműve alapjait. "...tisztában volt a gyökereivel, képességeivel, céljaival és zenéje helyével - mind az időben, mind a térben. Zeneszerzőként végig hű maradt fiatalkori énjéhez, alkotóművészeti identitásának szilárdsága egyenesen a klasszikusokéra emlékeztet, miközben nem vált konzervatívvá, és nem csábította el a posztmodern stílusok délibábja. Petrovics Emil Petrovics Emil maradt."
Batta András kiemelte: "Azt hiszem, hogy apaként érezte magát a legjobban - Eszter lányához fűződő mély és forró rajongása egy megrendítően szép kapcsolat egyedülálló költeménye." A világban egyre kevésbé érezte jól magát, idegesítette a felkészületlenség, a dilettantizmus, a káosz és főként a történelmi tudatlanság. "Életének szinte az utolsó pillanatáig meg tudta tartani éberségét a társadalom rezdüléseire - hangsúlyozta Batta András. - Teljes, tartalmas életet élt, ura volt gondolatainak, tetteinek. Immár történelmi dimenziót nyert alakja nyomot hagy sokunk pályáján. Zenéje: maradandó."
A tanítványok nevében Tallér Zsófia zeneszerző írt búcsúztatót, amelyet a ravatalnál Kulka János színművész olvasott fel. "Jóformán mindenütt tanított, órán, koncerten, szünetben, telefonon, levélben, a darabjain keresztül - a halálos ágyán is." Elsősorban önazonosságra tanított - mutatott rá -, mindenki találja meg azt, aki ő maga. Felfogása szerint nem jól megírni egy darabot nem feltétlenül szakmai elégtelenség vagy tehetségtelenség következménye, lehet az eredője erkölcstelenség, hazárdőr magatartás is.
"Felelősséggel tartoztunk minden megnyilvánulásunkkal neki, magunknak és elsősorban a zenének." Világossá tette: a zene öröm, de ezzel sose lazítsák a szakmai fegyelmet. Ugyanakkor elvárta, a tanítványok méltók legyenek ahhoz, hogy azt a mesterséget űzik, amelyet Bach és Mozart, tiszteljék a zene szakralitását. "Mivel Petrovics tanár úr nem tanárunk volt, hanem mesterünk, haláláig tanultunk tőle."
Barátként és kortársként szólt az elhunytról Juhász Ferenc költő. "Együtt voltunk fiatalok, együtt kezdtük kijelölt sorsutunkat a második világháború után, szinte lángolva.(...) És éltünk és dolgoztunk... Tudva, hogy csak az van, amit megvalósítunk, zeneszerzők, festők, szobrászok, filmesek, színészek, költők, írók és más bolond bohócok - mondta. - És lett a munkából történelem. "
Petrovics Emilt életének 82. évében, rövid, súlyos betegség után június 30-án érte a halál.
