Elfeledett magyar zeneszerző művei lemezen

Zene


sir-roger-norrington_bythephoenixcom.jpg
Sir Roger Norrington

(MTI) - Mint azt Dirk Hegemann felidézte, az egyik budapesti zeneműboltban bukkant rá Weiner László hegedűre és mélyhegedűre írt Duójára, amelyet megszólaltatott egy hangversenyen. Annyira érdekesnek találta a zenét, hogy elkezdett kutatni. A stuttgarti zeneakadémia könyvtárában fellelte a hegedűre és zongorára írt Szonátát, amit ugyancsak előadott. Minél többet foglalkozott ezzel a zenével, annál inkább érthetetlenebbé vált számára, hogy ezt a kiváló zeneszerzőt mellőzik hazájában - mutatott rá a német muzsikus.

 
A brácsaművész a Sir Roger Norrington vezette együttes, a Stuttgarti Rádió Szimfonikus Zenekarában játszik. Kiválóan beszél és ír magyarul, amit a zenének köszönhet, hiszen kisgyermekkorában magyar származású hegedűtanárnál kezdett hegedülni - jegyezte meg.
 
Mivel az üldözés miatt derékba tört pályáról van szó, Weiner László életműve Dirk Hegemann szerint könnyen áttekinthető: áll a már említett Duóból és Szonátából, a Vonóstrió-szerenádból, valamint a fuvolára, mélyhegedűre és zongorára és vonószenekarra írt Concertóból - ezek szerepelnek is a lemezen. A Trió sokáig lappangott, míg végül sikerült Weiner özvegye, Rózsa Vera családjával kapcsolatba kerülni. Ők éppen a Trió kottakiadását készítették elő, amiben végül segítségükre volt a brácsaművész.
 
A lemezen Dirk Hegeman partnerei a Stuttgarti Rádió Szimfonikus Zenekarából kerültek ki: Monika Hölszky-Wiedemann az elsőhegedűben játszik, Tatjana Ruhland pedig a zenekar egyik szólófuvolistája. Kanada talán leghíresebb magyar származású zenészcsaládjának sarja, Julian Kuerti vállalta a Concerto dirigálását a felvételen.
 
A XX. századi magyar zenetörténet egyik legígéretesebb tehetségének tartott Weiner László (1916. április 9. - 1944. július 25.) szülővárosában, Szombathelyen kezdte zenei tanulmányait. 1934-ben zeneszerzést tanult a Zeneakadémián, Kodály irányításával.
 
Tehetsége karmesterként, komponistaként és zongoristaként egyaránt megmutatkozott.  Az ifjú Weiner kedvező sajtóvisszhangot kiváltó hangversenyeken dirigálta Händel két oratóriumát (Saul, Judás Makkabeus). A mindkettőben szólót énekelő Rózsa Verával 1942-ben kötött házasságot. A már életbe lépett zsidótörvények miatt a művészházaspár fellépései az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) hangversenyeire szűkültek, Weiner hamarosan megkapta behívóját.
 
Kodály Zoltán hiába próbálta egyik legkedvesebb tanítványát megmenteni a munkaszolgálattól és a keleti front borzalmaitól, a hivatalos jelentés szerint az alig huszonnyolc éves Weiner Lászlót a lukovi munkatáborban érte a halál.
 
Rózsa Vera 1955-től Londonban énektanárként folytatta munkáját. Számos nagyhírű tanítványa között van Sarah Walker, Kiri Te Kanawa, Karita Mattila, Tom Krause, Anne Sofie von Otter, Marie-Adele McArthur és Komlósi Ildikó is.