Elfeledett operával ünnepelnek a Pannon Filharmonikusok

Zene

(MTI) Horváth Zsolt, a zenekar igazgatója elmondta: Lickl György Haushaltung nach der Mode című kétfelvonásos daljátéka a szerző egyetlen befejezett színpadi műve, és négy év kutatómunkának köszönhetően december 10-én ismerheti meg a XXI. század közönsége.
    

Az igazgató szólt arról, hogy a Pannon Filharmonikusok együttese a 2011/2012-es évadban 42 koncertet tart otthonában, a tavalyi pécsi Európa Kulturális Fővárosa program keretében épült Kodály Központban, ebből 22 bérletes előadás, 20 pedig egyedi hangverseny lesz. A két fő, 10-10 hangversenyre szóló mellett egy 6 koncertes bérletet is kínálnak az érdeklődőknek.
    
Horváth Zsolt hozzátette: a kismamáknak és a 3 év alatti gyerekeknek Bab(zs)ák koncertekkel, a 3-8 év közöttieknek Csigaház elnevezésű foglalkozásokkal, a komolyzenével most ismerkedőknek pedig a hagyományos Segítség, komolyzene! című sorozatukkal jelentkeznek. Akik pedig az oratorikus művek iránt érdeklődnek, a pécsi bazilikában a halottak napjához, karácsonyhoz és húsvéthoz kötődő koncerteken vehetnek részt.
    
Az igazgató kiemelte, hogy a zenekar jövő tavasszal négyszer várja a budapesti közönséget a Művészetek Palotájában, idén szeptember végén pedig Ausztriában, októberben Kaposváron, jövő januárban Debrecenben, februárban a MüPá-ban vendégszerepelnek.
    
Horváth Zsolt a zenekar népszerűségét érzékeltetve azt mondta, hogy a Kodály Központban tartott koncertjeiken az épület decemberi átadásától idén júniusig a mintegy ezer férőhelyes nézőtér kihasználtsága 80 százalékos volt a fizető közönség tekintetében. Az előző évadban mintegy ezren váltottak bérletet, eddig idén 235-tel többen.
    
A vezető kitért arra, hogy az együttes célja a nemzetközi zenei életben való ismertség és elismertség. Ehhez olyan műhelymunkát tart szükségesnek, melynek eredményeként a Pannon Filharmonikusok a következő években egyedi hangzáskultúrájú, könnyed hangvételű, virtuóz zenekarrá válik.
    
Közölte, kiemelten fontosnak tartja, hogy e minőségfejlesztő tevékenységnek köszönhetően az együttes képes legyen nagyobb koncentrációval és gyorsabban tanulni, felkészülni produkcióira. Ennek jegyében is szerződtették augusztustól vezető karmesternek Bogányi Tibort, akivel az évadot a zenekaroknál ritkaságnak számító belső csapatépítési és vezetői tréninggel kezdték.
    
A Finnországból érkezett Bogányi Tibor arról szólt, hogy szívesen ad erőt, energiát a pécsi munkába, mert sok fantáziát lát a zenekarban. Azt mondta, a zenekar háttere magas színvonalú, a művészek szeretnek dolgozni, és a mostaninál is magasabb szintre tudnak fejlődni.