Elhunyt David Fanshawe, az Afrikai Sanctus szerzője

Zene


davidfanshawe.jpg
David Fanshawe

(MTI) - A zeneszerző-zenetudós gyermekkorában kóristaként kezdett zenével foglalkozni. Később a Royal College Music hallgatójaként már sokat utazott. Az Afrikai Sanctus is négyéves egyiptomi, szudáni, kenyai, ugandai kalandozásainak és gyűjtésének alapján készült, 1972-ben mutatták be.

   
"Zenei felfedezőnek tartotta magát, olyasvalakinek, akinek meg kell örökítenie a kihalás által veszélyeztetett zenéket" - mondta róla Richard Blackford zeneszerző.
   
Az Afrikai Sanctus formája ugyan a katolikus mise szerkezete, David Fanshawe azonban bele akarta sűríteni mindazt, amiről a mise tágabb értelemben szól: az életet, a halált, az ünnepeket, és természetesen az imádságot is.