Elhunyt Hidas Frigyes zeneszerző

Zene

(MTI) - Hollós Máté kiemelte: Hidas Frigyes zeneszerző, karmester, zeneigazgató gazdag életműve jelentősen hozzájárult a kortárs magyar hangszeres repertoár gazdagodásához. A zeneszerző temetéséről később intézkednek.

    Hidas Frigyes tanulmányait a budapesti Zeneakadémián, Viski János növendékeként végezte. 1950-51-ben az Ifjúsági Színház karmestere volt, 1951-től 1966-ig a Nemzeti Színház zenei vezetőjeként dolgozott.
    1959 és 1962 között a Szent István-bazilika Énekkarának karnagya volt, majd 1974 és 1979 között a Fővárosi Operettszínház zenei igazgatójaként tevékenykedett.
    Számos színpadi alkotáshoz, televízió- és rádiójátékhoz, valamint filmhez írt kísérőzenét. Nevéhez fűződik többek között A névtelen vár, A dunai hajós, a Rab Ráby, a Sellő a pecsétgyűrűn, a Katonazene, és a népszerű teleregény, a Szomszédok zenéje.
    Különösen nagy sikert aratott A cédrus (1975) című balett zenéje, amelyet Csontváry Kosztka Tivadar híres festménye ihletett, és amelynek koreográfiáját Seregi László készítette.  
    Karinthy Ferenc Bösendorfer című egyfelvonásosából ő komponált a Zenés tévészínház számára kisoperát.
    A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem új orgonáját tavaly májusban - más művek mellett - Hidas Frigyes Orgonaversenyének ősbemutatójával avatták fel.
    A zeneszerző kétszer, 1959-ben és 1980-ban kapott Erkel Ferenc-díjat, 1987-ben érdemes művész címmel tüntették ki. 1993-ban Bartók-Pásztory-díjjal ismerték el munkásságát.
 
 
Az OKM közleménye Hidas Frigyes halálára
 
Hidas Frigyes a magyar kortárs zenei kultúra kiemelkedő egyénisége volt.
Gazdag életművében a zenei műfajok teljes skálája megtalálható: operák, balettek, zenekari, kamarazenekari művek, szóló darabok valamint kórusművek. Elsősorban a fafúvós és rézfúvós kamaraegyüttesekre illetve koncert fúvószenekarra írott művei által vált világhírűvé.
Számos színpadi műhöz, televízió- és rádiójátékhoz, valamint filmhez írt kísérőzenét.
Személyében egy nemzetközileg is elismert, sokoldalú alkotó, a magyar művészeti élet egyik meghatározó szereplője távozott közülünk.