(MTI) - Irina Arhipova 1925-ben született. A moszkvai konzervatóriumba már kilencéves korában felvették, de nem tudta megkezdeni tanulmányait, mert megbetegedett. Apja azonban nem adta fel álmát, s zongorázni taníttatta lányát, majd elvitte a Gnyeszin zeneiskolába, ahol fel is vették zongora szakra, s hamar felfigyeltek hangjára. Közbejött azonban a háború, a családot Taskentbe evakuálták, s Arhipova ott egyszerű iskolába járt, majd a moszkvai építészeti főiskola akkor megnyílt taskenti részlegében folytatta tanulmányait.
Már egy tervezőirodában dolgozott, amikor rábeszélték, hogy felvételizzen a moszkvai konzervatóriumba, ahol 1953-ban diplomázott. Felvételizett a Bolsojba, de sikertelenül, s elment a szverdlovszki operaházba. Alig egy év alatt több nemzetközi versenyt nyert, s első ízben elénekelte a Carmen címszerepét.
Híre bejárta az országot, s meghívták Leningrádba, de nem jutott el oda, mert felső utasítással a moszkvai Bolsojba, a Nagyszínházba helyezték, ahol 1956 áprilisában debütált a Carmennel. Ettől kezdve 40 éven át a Bolsoj szólistája volt, elénekelte szinte az összes lehetséges mezzoszoprán szerepet. 1959-ben Mario Del Monacóval lépett fel a Bolsojban a Carmenben és az énekes azonnal meghívta Rómába: így Arhipova volt az első szovjet énekesnő, aki egy külföldi operaház tagja lett és attól kezdve járta a világ operaszínpadait.
Emellett akkoriban még szokatlan módon koncertfellépéseket is lelkesen vállalt, s repertoárjába bekerültek a világ dalirodalmának gyöngyszemei, valamint számos nyugati egyházzenei alkotás, orosz egyházi zenével azonban a nyolcvanas évek végéig nem léphetett fel. A háborúban aratott győzelem 30. évfordulója előtt váratlanul még szovjet dalok kiváló előadójaként is bemutatkozott. Fantasztikusan gazdag repertoárt alakított ki.
A Nagyszínházból 1988-ban vonult vissza, s azóta a színház főtanácsadójaként támogatta a következő korosztályokat.
Fellépései mellett számtalan lemezfelvételt készített, tanított, mesterkurzusokat tartott, közéleti feladatokat vállalt, sok éven át ő vezette az új tehetségek generációit útjukra bocsátó Glinka nemzetközi énekversenyt és 1996-ban megírta önéletrajzát.
Egész életében nagy figyelmet szentelt a fiatal tehetségeknek, alapítványa élén zenei rendezvények, fesztiválok, versenyek, kiállítások, mesterkurzusok, operaelőadások és koncertek szervezésével, kutatói és kiadói tevékenységgel foglalkozott.
Nagyon sokszor hasonlították a kritikák Montserrat Caballéhoz, de többnyire arra jutottak, hogy a mindkét csodálatos mezzoszoprán egyedülálló, senki máshoz, s egymáshoz sem mérhető, csodálatos tehetséggel és hanggal bír, s mindkettő etalon a maga nemében.
