Elhunyt Israel ,,Cachao" López

Zene

Israel "Cachao" López

López zenész családba született, tizenkét évesen már a Havannai Filharmonikus Zenekarban bőgőzött, ahol később olyan karmesterekkel dolgozott, mint Karajan, vagy Stravinsky. Klasszikus zenei háttere mellett a latin tánczenébe is fiatalon beletanult, Orestes bátyjával több együttesben játszott közösen. Rengeteg dalt szereztek, amelyekben az afro-kubai ritmusokkal kísérleteztek, így a López fivérek révén született meg a '30-as években a mambó.

Miután Fidel Castro hatalomra került, Cachao elhagyta Kubát, először Spanyolországba, majd az Egyesült Államokba költözött. New Yorkban olyan előadókkal zenélt közösen, mint Tito Puente, Eddie Palmieri vagy Celia Cruz, akikkel a latin ritmusok és a jazz közös területét járta be. A '80-as években népszerűsége visszaesett, 1993-ban fedezték fel újra, amikor a kubai származású színész, Andy Garcia készített vele albumot és dokumentumfilmet. Grammy-díjak, további felvételek és koncertturnék sora következett, a zseniális bőgős élete végéig aktív zenész maradt.