Elhunyt Janice Harsanyi

Zene

Janice Harsanyi

A művésznő 1959-ben debütált a Carnegie Hallban Ormándy Jenő és a Philadelphiai Zenekar kíséretével, 1960-ban pedig velük vette lemezre Orff Carmina Buranáját. A későbbiekben is olyan kiváló karmesterekkel dolgozott együtt, mint Robert Shaw, Leopold Stokowski vagy Sir John Barbirolli, előadóként mindig hangsúlyt fektetett az amerikai zeneszerzők műveire. Az arlingtoni születésű szoprán a Tallahassee-beli Floridai Állami Egyetem énektanára volt, ahol korábban Dohnányi Ernő is tanított, növendékei ma a legnevesebb operaházakban énekelnek. Férje, a magyar származású Nicholas Harsanyi brácsaművész és karmester volt, ő alapította 1979-ben a Talahassee Szimfonikus Zenekart, amelynek Janice Harsanyi idén márciusig az összes koncertjén jelen volt.