Elhunyt Joan Ingpen

Zene

Joan Ingpen

Joan Ingpen, átlagos komolyzene-rajongó hölgy a negyvenes években egy tengeri biztosító vállalatnál dolgozott. Ám amikor megismerkedett Walter Legge-vel, egycsapásra megváltozott az élete. A férfi ugyanis a Covent Garden művészeti vezetője és az EMI kiadó producere volt, aki jelentős szerepet játszott Herbert von Karajan, Jussi Björling, Elisabeth Schwarzkopf és Maria Callas karrierjében. Legge azonban nem a zenei, hanem az adminisztrációs tehetséget látta meg Ingpen kisasszonyban, s azonnal állást ajánlott neki egy ügynökségnél, amely a fronton harcoló brit katonák szórakoztatását szolgáló műsorokat szervezte. Az együttműködés olyan gyümölcsöző volt, hogy a háború után Legge és Ingpen már együtt alapítottak műsorszervező irodát Philharmonia Orchestra néven.

Néhány év után azonban önállósodott, és létrehozta az Ingpen and Williams nevű céget, amelyet magáról és a dakszlijáról nevezett el. Művészközvetítéssel és művészek menedzselésével foglalkozott, első kliensei között ott volt a pályája kezdetén levő Rudolf Kempe és a Covent Gardenben épp csak debütáló Joan Sutherland. 1962-ben saját irodáját régi ügyfele, Solti György hívására a Királyi Opera egyik íróasztalára cserélte. Addig az operaházak egy évadra terveztek, Ingpen ötletére azonban Londonban két-három szezonra előre szerződtették az énekeseket.

Az ő javaslatára került a Covent Gardenbe Luciano Pavarotti. A fiatal tenort, akit 1963-ban a dublini Grand Operában hallott énekelni, tartalékként szerződtette Giuseppe di Rodolfo mellé a Bohéméletre azzal az ígérettel, hogy a széria utolsó előadásán színpadra léphet. A premier után di Stefano azonban hirtelen megbetegedett, és Pavarottinak be kellett ugrani. A többi pedig már történelem.

Amikor Solti a párizsi operába távozott, Joan Ingpen is követte. 1978-ban a Metropolitan művészeti titkára lett, ahová Plácido Domingo javaslatára hívták meg. Itt is reformokkal indított. Bevezette az elektronikus naptárat és tervezést (a számítógép hőskorában!), és nem engedte, hogy a fellépti díjak túl magasra kússzanak. Ez utóbbit úgy indokolta, hogy a művészeknek legyen dicsőség a Metben énekelni. 1981-ben az akkori produkciós igazgató elbocsátása után Joan Ingpen karrierje csúcsára ért: ő lett a New York-i operaház egyik vezetője.

Az 1983/84-es évad végén az irodai munkát egy jóval kötetlenebb állásra cserélte, és visszatért oda, amivel művészeti pályáját kezdte. Egy ügynökség képviselőjeként tehetségeket kutatott Európában.