Elhunyt Joe Zawinul

Zene

Joe Zawinul

Django Reinhardt, Michel Petrucciani és George Mraz mellett nem sok európai zenész lett szerves része az amerikai zenei világnak, Zawinult a jazz őshazája is fiának tekinti. Pedig a bécsi születésű Josef Erich Zawinul hét évesen a nagymamájától tanult cigány dalokat játszani harmonikán, 12 évesen kezdett zongorázni, majd a bécsi konzervatórium elvégzése után osztrák jazz formációkban játszott. 1959-ben költözött Amerikába, a Berklee School of Music diákjaként azonnal felfedezték tehetségét, nemsokára Cannonball Adderley, Maynard Ferguson és Dinah Washington együtteseiben játszott.

A hatvanas évek végén találkozott Miles Davisszel, aki ekkor kezdett elektromos zongorákkal kísérletezni. Közös munkájuk eredménye meghatározó jelentőségű, a Bitches Brew című album és a szintetizátorok alkalmazása a jazzben új időszámítást kezdett. 1970-ben Wayne Shorterrel közösen alapította meg a Weather Report nevű legendás formációt, amely a rock-jazz fúziós hangzásának megalkotója lett. Olyan kiváló zenészek fordultak meg az együttesben, mint Jaco Pastorius, Victor Bailey, Peter Erskine vagy Omar Hakim. Az együttes maga is, de dalaik más előadók tolmácsolásában is nagy sikereket, többek között Grammy-díjakat hoztak.

Zawinul a továbbiakban is jelentős kompozíciókkal gazdagította a jazz világát, mind a Weather Update, mind a Zawinul Syndicate együttesekkel. A klasszikus zenében szintén maradandót alkotott, a Cseh Állami Filharmonikusokkal felvett Stories of the Danube, vagy a Holokauszt áldozatai emlékére írt Mauthausen további elismeréseket jelentettek. Zawinul augusztusban került kórházba, addig folyamatosan koncertezett. Európában és Amerikában is az egyik legelismertebb billentyűs és zeneszerző volt.