Elhunyt Johnny Raducanu

Zene

(MTI) Johnny Raducanu (eredeti nevén Raducanu Cretu) több mint három évszázados zenészhagyományokkal rendelkező roma családban született 1931. december 1-jén Brailán. Már 19 évesen jazz-zenész, Jászvásáron (Iasi), Kolozsváron és Bukarestben tanult klasszikus zenét és dzsesszt. 
    

Első lemeze 1966-ban jelent meg Jazz trio ?Seria jazz nr. 4 címmel az Electrecord kiadónál. Utolsó fellépéssorozata a Dialoguri si fantezii in jazz (Párbeszédek és fantáziák a jazzben) címet viselte, és a Ion Caramitru színművésszel és rendezővel közösen szervezett verses-zenés előadóestekből állt.
    
Johnny Raducanu a műfaj romániai világának emblematikus alakja lett, úgy is nevezték őt: "Mr. Jazz Of Romania". Nemcsak egyéni előadóestjei voltak, de számos együttesben is játszott a legnevesebb román zenészekkel együtt. Románia szinte minden színpadán fellépett, de a közönség megismerhette művészetét az Egyesült Államokban, Németországban, Franciaországban, Svájcban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Spanyolországban és Görögországban is. Nagy sikerrel szerepelt 1962-es moszkvai, valamint az 1968-as varsói és prágai turnéján, zenéjével megörvendeztette a belgrádi közönséget is.