Kováts Barna gitárjátékát minden valószínűség szerint a Claudio Abbadoval készített A sevillai borbély című opera felvételéről ismerhetik a legtöbben. Az 1971-ben, Londonban készített lemez ? és az azt megelőző fellépések ? Kováts Barna pódiumi pályafutásának végét jelezték; az ekkor ötvenegy éves, a salzburgi Mozarteum gitárprofesszoraként tevékenykedő mester mögött ekkor már figyelemre méltó előadóművészi, pedagógusi és zeneszerzői teljesítmények álltak. Mikor az 1920-as évek végén megkezdte gitártanulmányait, az akkori Magyarországon még nem volt kitaposva a professzionális klasszikus gitározás felé vezető út. Így maga is nagyrészt autodidakta módon tanult, mint a nagy példakép: Andrés Segovia.
Az 1940-es évek elején Lajtha László és Szervánszky Endre zeneszerzésóráit látogatta, legelső fennmaradt szerzeményei is ebből az időből valók. Már tizennyolc éves korában a Magyar Rádió szólistája lett (csak húsz évesen érettségizett le). 1946-tól a Nemzeti Színház szólógitárosa, 1947-től pedig az újonnan alakult Nemzeti Bábszínház fuvolás-gitárosa és zenei vezetője lett, ezzel ? tudomásunk szerint - az első főállású gitárművésszé vált Magyarországon. 1952-től a Fővárosi Zeneiskola Szervezet óradíjas tanáraként működött, ezzel a legjelentősebb fővárosi zeneiskola klasszikus gitár szakának alapító tanárává vált. Mielőtt 1956 végén a nagy kivándorlási hullám őt is elsodorta volna, megírta és kiadta az első jelentős magyar gitáriskolát, amely Bartók és Kodály szellemében vezeti be a tanulót a gitározás művészetébe. Szerepe felbecsülhetetlen a hazai gitároktatás módszertanának kialakulásában, s egyben letette a hangszer hazai kultúrájának alapjait is. Néhány hónapos franciaországi tartózkodása alatt felvételeket készített vele több rádió- és televízióállomás (Nancy, Párizs). Az Erato lemezkiadó vállalat felkérésére két szólólemezt készített, amelyeken saját művei és feldolgozásai közül is rögzített néhányat. 1957-58-ban Venezuelában tevékenykedett koncertgitárosként, szerepléseinek egy részét caracasi rádió- és televíziófelvételek őrzik. 1959-től ismét Európában ? először Bécsben, majd Salzburgban ? tartózkodott; az utóbbi városban 1972-ig folyamatosan felfelé ívelő előadóművészi pályát futott be.
Számos német és osztrák rádió- és televízióadás, valamint nagyobb európai városokban rendezett koncertek fémjelzik ezt az időszakot. 1960-tól rendszeres szereplője volt a "musica nova? koncertsorozat előadásainak, amelynek célja kortárs szerzők műveinek megismertetése volt. E hangversenyek alkalmával saját művei mellett más szerzők gitárdarabjainak, köztük Cesar Bresgen gitárversenyének és Frank Martin Quatre piéces bréves (1961) című művének bemutatása is sorra került. Szerzeményeit ettől kezdve rendszeresen publikálta a Schott's Söhne, az Edition Modern, az Editio Musica és az Editions Max Eschig kiadóknál. Mindemellett 1961-től egészen 1989-ig vezette a főiskolás gitárosok és lantosok képzését. Kováts Barna technikai felkészültsége és rendkívüli muzikalitása magyarországi felvételeit hallgatva is nyilvánvaló, s méltán sorolható korának legtehetségesebb gitárművészei közé. Bár a gitárirodalom legnehezebb műveit játszotta, nem volt a hétköznapi értelemben vett virtuóz alkatú gitáros. Játékát sokkal inkább mély, intellektuális tartalom jellemezte. Távol állt tőle magabiztos technikai tudásának öncélú csillogtatása.
Széles hangszerkezelési eszköztárát minden esetben a zenei mondanivalónak rendelte alá. Sőt, magát a gitárt is csupán egy eszköznek tartotta a sok közül, amely a zene közlésére való. Így alakult ki dinamikailag és hangszínek tekintetében is oly változatos előadói stílusa, mely a művész gondolatainak minden apró rezdülését képes volt közvetíteni. Művei szintén mentesek a semmitmondó külsőségektől, sokkal inkább egy elmélyült filozófus gondolatainak hű tolmácsolói. Magyarországon a folklorista stílus, Ausztriában a "musica nova" irányzat képviselőjeként igen értékes pedagógiai és előadási művekkel gazdagította a gitár 20. századi irodalmát; ezek nagy része ma még csupán kéziratban létezik.
