Elhunyt Michaela Ursuleasa

Zene

(MTI) Az első hírek szerint az amerikai és az európai porondon egyaránt jól ismert művésznő holttestére egy bécsi hotelszobában, más források szerint azonban lakásában találtak rá. Nem zárható ki, hogy öngyilkos lett.     

 
Michaela Ursuleasát a magyar közönség is jól ismerhette, fellépett többek közt az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválon.
    
Csodagyerekként indult, majd nemzedékének egyik legeredetibb zongoristájává érett. Tizenhét évesen nyerte el a Clara Haskil Zongoraverseny első díját, tíz évvel később a San Francisco Chronicle kritikusa pedig már így írt róla: "Ilyen Beethoven-játékot nem hallottunk Claudio Arrau vagy Clara Haskil óta". 
    
Temperamentumos és technikailag csiszolt játékát hallhatta már a New York-i Carnegie Hall, a bécsi Konzerthaus, a kölni Filharmónia, a zürichi Tonhalle vagy épp az amszterdami Concertgebouw közönsége. 
    
Michaela Ursuleasa 1978-ban született Brassóban, apja roma jazz-zenész, anyja moldovai énekesnő volt. Nagyon korán elkezdődött zenei pályafutása. Tanulmányait 1990-től Ausztriában folytatta. Kiegyensúlyozott nemzetközi karriert épített, koncertkörútjainak fontos állomásait jelentették a német nagyvárosok hangversenytermei. 
    
Visszatérő vendégszólistája volt olyan együtteseknek, mint például a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekara, a Berni Szimfonikus Zenekar, a Mozarteum Zenekara, a Bécsi Szimfonikus Zenekar és a Londoni Filharmonikusok. Az őt vezénylő karmesterek neve között szerepelt Daniele Gatti és Marek Janowski, emellett számos fesztivál ? köztük Luzern, Salzburg, Graz, New York ? fellépője volt. 
    
Ursuleasa első lemeze 2010-ben jelent meg és azonnal elnyerte az ECHO Klassik Az év szólóalbuma díját. A lemezen Beethoven, Brahms, Ravel, Contantinescu és Ginastera argentin zeneszerző művei hallhatók. A következő, Román rapszódia című CD-je 2011 márciusában készült el.