Elhunyt New Orleans legidősebb muzsikusa

Zene

Ernest "Doc" Paulin

Paulin 1907-ben született a New Orleans melletti Wallace-ban, így végigkövette a jazz fejlődését. Kezdetben olyan kiemelkedő előadókkal játszott, mint Kid Ory, Danny Barker, Papa Celestine vagy Harold Dejean, később saját formációjába hívott neves muzsikusokat, olyanokat, akik ma már Dockal együtt a város nevezetességeinek számítanak: Big Al Carson, Donald Harrison, Anthony Lacen, Mark Brooks, Greg Stafford, Joe Torregano, Freddie Lonzo és Leroy Jones. Sőt, további Paulinok is játszottak nála; tizenhárom gyermeke közül hatan lettek zenészek.