Elhunyt Oskar Morawetz

Zene

Oskar Morawetz

A cseh születésű muzsikus zongoraművészként kezdte pályafutását, majd bécsi és párizsi tanulmányai után, 19 éves korában Széll György ajánlására került a prágai Operához segédkarmesterként. 1940-ben a náci rezsim elől menekült Kanadába, ahol a Torontói Egyetemen folytatta tanulmányait, később itt lett a zeneszerzés professzora.

Komponálni magától tanult, műveit lírai dallamok és egyéni ritmikai megoldások jellemzik. Több mint száz szimfonikus és kamaraművet írt, az elismerést a Karnevál-nyitány és az Első zongoraverseny hozta meg számára, az utóbbi darabot Anton Kuerti és Zubin Mehta mutatta be. Korának tragédiái gyakran megihlették, 1968-ban Martin Luther King emlékére írt művet csellóra és zenekarra, amelyet Rosztropovics mutatott be. Egy másik darabja az Anna Frank naplójából címet viseli, az Ima a szabadságért pedig Frances E. W. Harper, a rabszolgatartás ellen írt versei alapján készült.