Elhunyt Pege Aladár

Zene

(MTI) - A család vasárnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a 67 éves művészt szombaton hajnalban, türelemmel viselt rövid szenvedés után, a kórházban érte a halál.
Pege Aladár temetéséről később intézkednek.
Zenei tanulmányait 1969-ben végezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, 1970-től a főiskolán tanársegéd, majd 1978-tól egyetemi tanár volt. A hetvenes évek közepén Rainer Zapperitz mesterkurzusán vett részt Nyugat-Berlinben.
Saját együttest vezetett 1963 óta. A nemzetközi dzsesszélet elismert egyénisége, külföldi fesztiválok és koncertek rendszeres vendége volt.
Nagy feltűnést keltett 1982-es bombay-i és New-York-i fellépése; a Carnegie Hall-ban amerikai sztárokkal szerepelt együtt. Prágában, 1964-ben a "fesztivál virtuóza", 1970-ben a Montreux-i Fesztiválon az "Európa legjobb szólistája" díjjal tüntették ki.
Számos önálló lemeze jelent meg itthon és külföldön, 1963 óta komponált és hangszerel, az utóbbi években gyakran adott klasszikus zenei szólókoncerteket. Számos nagybőgőátiratot is készített.
A Kossuth-díjat 2002-ben kapta meg, a nemzetközi dzsesszvilágban "a nagybőgő Paganinije"-ként számon tartott virtuóz játékáért, a dzsessz magyarországi népszerűsítéséért, kiemelkedően eredményes oktatói tevékenységéért.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium közleménye

Ismét gyászol a magyar művésztársadalom: a nagybőgő Paganinije, Pege Aladár távozott közülünk. Az egyik legnehezebb hangszert választotta, ráadásul minden műfajban kipróbálta tudását, sokoldalú volt, zseniálisan tehetséges és mindezek mellé szorgalmas, kitartó. Minden megvolt benne, ami a legkiemelkedőbbé tehet egy művészt.

Meg is kapott szinte minden díjat, kitüntetést, amit csak odaítélhetnek, a világ legjobb nagybőgősének választották. Ötven év adatott meg neki a világ színpadain azóta, hogy kamaszként először kezdett játszani egy olyan zenekarban, amely minden műfajt előadott klasszikusoktól a dzsesszig. Azóta művészete minden pillanatában könnyedség, lendület és öröm áradt belőle a színpadon.

Pege Aladárt az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekinti.