Elhunyt Sándor Judit operaénekes

Zene


SandorJudit_C_ZEC19930315063_crop.jpg
Sándor Judit

(MTI) - Debussy: Pelléas és Mélisande című zenedrámájának legendás női címszereplője 1948-ban lépett először a Magyar Állami Operaház színpadára. Operaházi tagságának 60. évfordulója egybe esett 85. születésnapjával, október 10-ével, de a ház köszöntését már betegágyánál fogadta.

 
A Durigo Ilona, Walter Margit és Molnár Imre növendékeként végzett zeneakadémista Csajkovszkij Orleans-i szűz című művének egy áriájával mutatkozott be Tóth Aladár és Otto Klemperer előtt. Ezután szerződtették és tűzték ki a Figaro házassága Cherubino szerepére.
 
Zeneakadémiai tanulmányaival párhuzamosan a Pázmány Péter Tudományegyetemre járt, művészettörténet szakra. Az irodalom, a költészet, például Szabó Lőrinc, valamint férje, Hárs Ernő költészete inspirálta művészi szellemét. Pályáján egyformán fontos szerep jutott a dal- és az operaéneklésnek. Kodály Zoltán művei mellett Schubert- és Brahms-dalok, jelentős oratórium szólamok hiteles megszólaltatója volt.
 
Első operaszerepét főiskolásként az András Béla vezette Vígopera produkciójában játszotta. A Zeneakadémia kistermében a korai Mozart-opera, a Bastien és Bastienne fiúszerepét énekelte. Mozart alakjai végigkísérték pályáját: volt Dorabella, Donna Elvira, Grófné. Énekelt drámai szerepeket is, például Beethoven Fideliójában Leonórát.
 
Pályájának tanulságait, énekesi hitvallását A zene zarándokútján című, 2004-ben megjelent könyvében adta közre.
 
Sándor Juditot az Operaház saját halottjának tekinti, búcsúztatásának időpontját később közlik.