Elhunyt Yakov Kreizberg karmester

Zene

(MTI) - Az orosz származású muzsikus nemcsak a Monte Carló-i Filharmonikusok, hanem a Holland Filharmonikus Zenekar és a Holland Kamarazenekar vezető karmestere is volt. A Bécsi Szimfonikusok első vendégkarmestereként március végén és április elején a bécsi Musikvereinsaalban három koncertet - Weber, Sosztakovics és Dvorák egy-egy művéből álló programot - vezényelt volna, amelyet néhány nappal ezelőtt gyengélkedése miatt lemondani kényszerült, helyette Bertrand Billy lép pódiumra. 
    

Yakov Kreizberg Szentpéterváron született 1959-ben. Ötéves korában kezdett zongorát tanulni. Fiatalon, 1976-ban emigrált az Egyesült Államokba, ahol Leonard Bernstein és Erich Leinsdorf mesterkurzusain tanult, majd Michael Tilson Thomas asszisztense lett a Los Angeles-i Filharmonikus Intézetben. 1986-ban New Yorkban vette át a Leeopld Stokowski-díjat. 
    
Visszatért Európába, előbb a Krefeld-Mönchengladbach Opera főzeneigazgatója volt, majd a 2000-2001-es szezonban a Berlini Komische Operben dolgozott. Mint első vendégkarmester gyakran dolgozott a Bécsi Szimfonikusokkal bregenzi fesztiváleseményeken. Bruckner VII. szimfóniájának felvételéért 2006-ban Grammy-díjra jelölték, 2007-ben az osztrák művészet és tudomány rendjének tiszti keresztjével ismerték el.