Elkezdődött a Kodály emlékév Londonban

Zene

Ronald Corp

A Notting Hill-i templom pillanatok alatt megtelt érdeklődőkkel, ahogy felcsendültek Kodály dallamai. A kar Kodály szerzeményei mellett Maurice Duruflé Requiem című művét is megszólaltatta. A koncert csúcspontját az jelentette, amikor az angol kórus magyarul elénekelte az Esti Dal-t.

Az 1903-ban alapított, amatőrökből álló London Kórusnak az elmúlt évszázad során lehetősége nyílt a legnagyobb karmesterekkel dolgozni a szigetországban és külföldön egyaránt. Repertoárjukban a klasszikusoktól kezdve a könnyedebb műfajokig, szinte minden megtalálható.

Ronald Corp karmester 1985-ben csatlakozott a kórushoz, majd 1994-től mint művészeti vezető vesz részt a kar tevékenységében. Palúr János orgonaművészt először J. S. Bach születésének 300. évfordulóján hallhatta játszani a közönség, akkor még Baróti István tanítványaként. A párizsi konzervatórium orgona szakán később posztgraduális képzésen vett részt, mely idő alatt többször hallhatta játékát a Notre Dame közönsége. 1997-ben elnyerte a második Nemzetközi Orgonaverseny fődíját Párizsban, melyet követően Franciaország legnagyobb katedrálisaiba hívták zenélni. Jelenleg a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia tanáraként tevékenykedik.

A Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából rendezett programsorozat második koncertjét a Magyar Kulturális Központban hallhatja majd a közönség július 2-án, Baráti Eszter cselló- és Vitályos Balázs zongoraművész közreműködésével.