Elmarad a fesztiválzenekar nyári koncertje

Zene

 
 
(MTI) - Körner Tamás, a Budapesti Fesztiválzenekar(BFZ) igazgatója elmondta, támogatásának csökkentése után külső társrendező hiányában a BFZ - bármennyire szeretné is - saját erejéből képtelen megrendezni hagyományos nyári koncertjét, de bízik abban, hogy a jövőben a sorozat folytatódhat.
   
Pénteken meglepve olvasták a fővárostól kapott levelet, amelyben a korábban jelzett 395 millió forintos támogatás helyett csak 389 millió forintról szólt az értesítés. Megjegyezte: a hétfőn átadott mintegy két és fél ezer aláírást tartalmazó csomag, amelyet a közönség nevében juttattak el a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz illetve a fővárosi önkormányzathoz, egyelőre érdemi visszhang nélkül maradt. Az aláírók azt kérték, hogy a két fenntartó állítsa vissza a támogatási összegeket. 
    
A Hősök terén tartott koncerteknek 1991 óta a Budapesti Búcsú adott keretet, az előkészületeket a Budapesti Fesztiválközpont koordinálta. Körner Tamás azt feltételezi, hogy a főváros a hagyományosan június utolsó hétvégéjén rendezett Budapesti Búcsút az eddigi formában nem kívánja folytatni. A zenekar a nyári ingyenes, szabadtéri hangversenyét mindenképp szerette volna, akár teljesen saját erőből is megrendezni. Ez a támogatáscsökkentés miatt válik lehetetlenné - hangsúlyozta.
    
Különösen emlékezetes volt az 1993-as est, amikor a délszláv konfliktus alatt a BFZ meghívására szerb, horvát és bosnyák kórusok együtt énekelték Beethoven kilencedik szimfóniáját, a 2001-es, Cigányokkal együtt elnevezésű hangverseny, amelyen a zenekar roma zenészekkel muzsikált, a 2007-es Keringő-koncert, amikor a Hősök terén ezrek táncoltak. Az ingyenes, hazavihető kartonszékeket a műsorok végén Fischer Iván minden évben órákon át dedikálta.