Elment a Mester

Zene

Maurice Béjart

1927. január 1-jén született Marseille-ben, 14 éves korában már a párizsi Op?ra National színpadán táncolt. Első önálló koreográfiáját 1951-ben készítette Stockholmban. Két évvel később Jean Laurent-nal megalapította első saját együttesét, a Ballet de l'Étoile-t, amelynek nevét később Ballet-Théatre de Paris de Maurice Béjart-ra változtatta. Az együttes által 1955-ben bemutatott Szimfónia egy emberi lélekért című darab, amelyet elektronikus zenére tervezett, nagy sikert aratott a szélesebb közönség és a kritikusok körében egyaránt. A szimfónia a nemzetközi hírnevet is meghozta Béjart számára, 1960-ban Maurice Huisman meghívására Brüsszelbe ment dolgozni, ahol megalapította a Ballet du XX. Si?cle együttest, amellyel világkörüli turnéra indult. Legnagyobb sikerei között olyan világhírű koreográfiák szerepeltek, mint a Jorge Donn nevével fémjelzett Bolero, vagy a Rómeó és Júlia.

1970-ben a belga fővárosban iskolát is alapított: a Mudra sok neves művészt adott a balett világának. Innen került ki többek között Jorge Donn, Gil Roman, Julien Favreau, vagy éppen a Győri Balett alapítója, Markó Iván. Az időközben iszlám hitre áttért Béjart a fekete kontinensen 1977-ben megalapította az École Mudra Afrique-ot is, amely 1985-ig működött. 1987-ben Svájcba költözött, ahol létrehozta utolsó, egyben legsikeresebb társulatát, a Béjart Ballet Lausanne-t.

Olyan felejthetetlen előadások fűződnek a nevéhez, mint a már említett Bolero, vagy az Orfeusz, a Tavaszünnep, a Don Juan, az Egy vándorlegény dalai, A tűzmadár és A menyegző. A budapesti Operaház balett-társulata 1973-ban mutatta be és majd' húsz évig játszotta A tűzmadár és az Ez lenne a halál? című koreográfiáit. Tokiótól Athénen át Párizsig és Berlinig számos színpadon kápráztatta el koreográfiájával a közönséget, s a Béjart Ballet legutóbbi darabja, a 2006-ban bemutatott Zarathustra is nagy sikert ért el. Az együttes többször járt Magyarországon. Jelenleg a 80 perc alatt a Föld körül című alkotás próbái zajlanak, amelyet a tervek szerint december 20-án mutatnak a svájci tóparti városban.