Élő helyett játékállatok a Scala színpadán

Zene

(MTI) A madridi Teatro Real operaházban az énekesek mellett egy néhány hónapos csivava, egy papagáj és egy kitömött majom is szerepelt az operában. A madridi és a párizsi operaház koprodukciójában készült új változatot október 1. és 20. között mutatják be a milánói Scalában. A 4 óra 10 perces előadás német nyelven szól, Philippe Jordan karmester vezénylésével és Herbert Wernicke jelmezeivel, díszletével és rendezésében. Wernicke képzelte a színpadra az élő állatokat, erre azonban a milánói állatvédők már az opera bemutatóját megelőzően nemet mondtak a Scala épülete előtt tiltakozva és az előadás bojkottjával fenyegetve. A milánói operaház vezetése ezért úgy döntött, plüssállatokkal helyettesítik az élőket. 

A Scala engedett, de nem ez volt az első darab, amelyben élő állatok szerepeltek ? emlékeztetett az Il Giornale című milánói napilap. Az Anyegin 1986-os előadásában, amelyet Andrej Koncsalovszkij rendezett, egy élő medve jelent meg a Scala színpadán. Richard Wagner Az istenek alkonya című operájának 1998-as előadásában ? a görög származású francia Yannis Kokkos rendezésében ? lovak vonultak végig a milánói operaház deszkáin és a Scalában gyakran rendező Franco Zeffirelli is szívesen visz élő állatot színpadra ? mutatott rá az újság.