Élő közvetítések a Salzburgi Ünnepi Játékokról

Zene

(MTI) Az osztrák közszolgálati televízió második és a rádió harmadik csatornája, valamint a 3sat több mint 100 órányi közvetítést ad az eseményekről, az ORF2 és a 3sat néhány magyar kábelszolgáltatónál is elérhető.
  

Alexander Wrabetz vezérigazgató szerint az ORF "flottaparádéja" a legmagasabb kultúrát kínálja a nézőknek és hallgatóknak a július 20. és szeptember 2. között zajló fesztiválról. Közvetítik Puccini Bohéméletét, természetesen sugároznak Mozart-előadást is, A varázsfuvolát és Richard Strauss Ariadne Naxos szigetén című művét a Primadonna szerepében az egyre híresebb Emily Maggee-val. 
  
A Bécsi Filharmonikusok és Valerij Gergiev koncertjét is élőben sugározzák, ugyanakkor színházi előadás közvetítését az idén nem tervezik.
  
A Bohémélet és a Varázsfuvola előadását idén először Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Skandináviában, Olaszországban és Hongkongban több moziban is közvetítik, a jövőben pedig tematikus salzburgi csomagot ajánlanak a filmszínházaknak.