Előadóművészeti törvény - döntés ősszel

Zene

Amennyiben elfogadják a javaslatot, az az Új Tudás Program költségvetéséből 3,5 milliárd forint többletfinanszírozást biztosítana a színház- és táncművészeti szférának, míg a zenekaroknak, együtteseknek, kórusoknak 1 milliárd forint jutna.

Csák Ferenc, a szaktárca államtitkára szerdai beszámolójában a kiemelt projektekről is szót ejtett: a szentendrei Skanzen 2 milliárd forint támogatást kapott új beruházásaira, a Zeneakadémia rekonstrukciójára pedig 9,8 milliárd forintban részesül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem.

A jövőbeli tervek szerint a Gödöllői Királyi Kastély az augusztusi szerződéskötést követően 1,8 milliárd forintot, Eszterháza 1,5 milliárd forintot, az edelényi kastély pedig 1,8 milliárd forintot kap. A Reneszánsz Évvel kapcsolatban Csák Ferenc elmondta, hogy az évad négymilliárd forintos költségvetéséből 2,2 milliárdot fordítottak pályázatokra. Hozzáfűzte, hogy idén a tematikus év keretében rendezik meg a Zempléni Fesztivált, a Debreceni Virágkarnevált, a pannonhalmi Arcus Temporum Fesztivált, a Zsidó Nyári Fesztivált, a Kulturális Örökség Napjait, valamint a Budapesti Őszi Fesztivált is.