Előkerült Beethoven utolsó zongoraműve?

Zene


dump_fidelio_359488.jpg
Beethoven: f-moll bagatell

Peter McCallum, a Sydney Egyetem professzora úgy fogalmazott, az 1826 októberében, vagyis Beethoven halála előtt alig fél évvel keletkezett kézirat kissé nehezen olvasható, hiszen ahogy általában, a zseni ezúttal is meglehetősen kaotikusan jegyezte le ötleteit, és rá nem jellemző hangzatok szerepelnek benne, ezért sem figyelt fel eddig senki a 32 ütemnyi kottára. Azonban a kutató meggyőződése szerint ez az utolsó mű, amit a német mester zongorára írt, felesége, Stephanie McCallum zongoraművész már el is készítette az 54 másodperces darab első felvételét.