Először adják át a Kodály Zoltán-emlékdíjat

Zene

(MTI) - Az emlékdíjat Kodály Zoltán születésének 125. és halálának 40. évfordulója alkalmából A Magyar Művészetért elnevezésű szervezet kuratóriuma és a Herendi Porcelánmanufaktúra alapította.
    Gubcsi Lajos, a kuratórium elnöke csütörtökön az MTI-nek elmondta: azok kaphatják meg az elismerést, akik valamilyen értelemben továbbvitték Kodály Zoltán életművét.
    Hozzátette, hogy a díjat bárki elnyerheti, az Egyesült Államoktól Japánig, Finnországtól Angliáig.
    Az itthoni zenei életben alapvetően azok részesülhetnek az elismerésben, akik a Kodály-generációhoz tartoznak és a művész zenei világát képviselik - hangsúlyozta a kuratórium elnöke.
    Tájékoztatása szerint a díjazottak egy, Herenden készült Kodály-mellszobrot és emléklapot kapnak, átvehetik továbbá a szervezet két új díszalbumát.
    Gubcsi Lajos elmondta, hogy a Kodály Zoltán emlékére meghirdetett jubileumi évben összesen ötven díjat adnak át. A kitüntetési sorozat nyitányaként pénteken, szombaton és vasárnap is díjátadó ünnepséget tartanak Budapesten, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában, illetve a Mátyás-templomban.
    Az első díjazottak között szerepel Szokolay Sándor zeneszerző, Kollár Éva az általa vezetett Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségével közösen, valamint Bónis Ferenc és az irányításával működő Magyar Kodály Társaság.
    A szervezet több más elismerést is alapított és adományoz, ezek között van a Bartók Béla-emlékdíj és az újonnan létrehozott Árpád fejedelem-emlékdíj.