Eltemették Ujfalussy József zenetudóst

Zene


ujfalussyjozsef_d__tt20060315244.jpg
 Ujfalussy József

(MTI) - Az életének 90. évében, január 22-én elhunyt Ujfalussy József hamvait a református egyház szertartása szerint Szűcs Ferenc tiszteletes búcsúztatta, aki a Károli Gáspár Református Egyetem képviseletében is elköszönt. Felidézte, hogy a híres debreceni református kollégium, majd az egyetem, amelyeknek a tudós növendéke volt, büszkeséggel vallja egyik legjobb diákjának őt.    

   
A Magyar Tudományos Akadémia, a tudóstársak nevében Maróth Miklós, a MTA alelnöke úgy fogalmazott: "Tudtuk azt, hogy ő is hozzánk hasonló ember, tehát halandó, de ez valahogyan nem jelentette számunkra azt is, hogy életünknek lesz egy olyan szakasza, amelyben ő már nem lesz." Ujfalussy József érdeklődése - hangsúlyozta - messze túlmutatott kutatási területe, sőt tanulmányai határain is. Debrecenben megszerzett, szokatlanul nagy ismeretanyaga felölelte az irodalmat, a történelmet, valamint a zeneművészeten túl kiterjedt más művészetekre is. Ez tette alkalmassá arra, hogy a tudományos közéletben fontos posztokat töltsön be. Volt ereje, hogy figyelemmel kísérje olyan tőle tartalmilag messzebb álló ügyek sorsát, mint a magyarországi középkori latin nyelv szótára, vagy az ókortudományi kutatócsoport munkája - mutatott rá Maróth Miklós.
   
Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora az intézmény egykori vezetőjétől búcsúzva hangsúlyozta: szellemének nagy csodája volt, hogy egyszerre tudott szemlélni egyetemesen és magyarként, muzsikusként és irodalmárként, esztétaként és filozófusként, zene- és művészettörténészként. "Soha nem emelte föl a hangját, mégis, ha jelen volt, mindenki rá figyelt.(...) Szerény volt azzal az öntudattal, ahogyan Arany János: egy barázdát vont a történelem szántóföldjén, hosszú barázdát, amelybe sok magot szórt el" - fogalmazott Batta András. Emlékeztetett arra, hogy Ujfalussy József vezetése alatt került vissza az akadémiához az Andrássy úti régi épület, ahol még Liszt és Erkel tanított. Neki köszönhető, hogy benne "újra felépíthettük a szentélyt, Liszt Ferenc egykori lakását a relikviákkal."
   
"Immár nem lép be többé a Király utcai kapun a görög szellemű magyar gentleman, akinek jó volt kifejezni tiszteletünket, mert ezáltal magunkat emeltük fel. Amit szívünkben hagyott, megtartjuk" - búcsúzott Batta András.
   
Az MTA Zenetudományi Intézetének vezetőjeként emlékezett Ujfalussy Józsefre Tallián Tibor jelenlegi igazgató, felidézve, hogy a  tisztviselői munkák, "hivatalok" késleltették a zenetudós pályakezdését. "A hivatalmentes két évtized, mikor csak a tanításnak és kutatásnak élhetett, az életút legtermékenyebb szakaszának bizonyult a maga és a tudománya számára.(...) Gazdag örökség, köszönetet mondunk érte."